fbpx Skip to main content

66 ok, hogy hálás legyél

Szerző: 2013. január 3.január 6th, 2016Sajtómegjelenések

Ez az írás a Pozitív Gondolkodás Magazin 2010. júniusi számában jelent meg.

Ha nem vagy annyira sikeres, mint szeretnél lenni, annak egyik oka az, hogy nem vagy hálás. Nem vagy hálás mindazon jó dolgokért, amiket kaptál az életben, és általában, önmagáért az életért.

Elveszítetted azon képességedet, hogy azt mondd: „De jó, hogy élek!” Elfelejtettél örülni a puszta létnek, azon ténynek, hogy megszülettél, és lehetőséged van életedben jó dolgokat alkotni, és önmagadat kifejezni.

A legtöbb ember számára egy tragikus eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a saját életét elkezdje többre értékelni, és hálás tudjon lenni a puszta létezésért. Szerencsére nem kell ezt megvárni, tudatos figyelemmel meg tudod teremteni magadnak a hála szinte folyamatos érzését.

Ha megvizsgálod a világ összlakosságának életkörülményeit – napi hány dollárból élnek, ivóvízzel való ellátottság, tanulási lehetőségek, egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetősége stb. – akkor meg tudod állapítani, hogy Te itt, Magyarországon a világnak egyértelműen a „szerencsésebbik” feléhez tartozol! (Ha ezt az írást az interneten keresztül olvasod, akkor már biztos!) Bár nyilvánvaló, hogy van még bőven fejlődni való, de az nem ok arra, hogy ne örülj mindannak, ami itt és most az életedben megvan, és az jó neked!

Jó magyar pesszimizmustól hajtva mindig észre tudod venni azt, ami nem jó, vagy nem elég jó. Mindaddig, amíg örömmel és vidáman tudsz javítani a javítani valókon, és tovább tudsz lépni, ez rendben is van. Ám, amikor a kevésbé jó dolgokon elkezdesz lovagolni, és a figyelmed túl nagy részét irányítod azon dolgokra, amik nem elég jók, ezzel a magad cselekvési hajlandóságát ásod alá, és ezzel nem teszel jót sem magaddal, sem másokkal.

Érdemes lenne végezni egy hála leltárt, és számba venni mindazon dolgokat, amelyekért tényleg hálásak lehetsz. A hála egy rendkívüli erőt adó érzelem, ami cselekvésre sarkall, és adott esetben (ha arra szükség van), ki tud húzni az önsajnálat állapotából.

A hála a jelenlegi állapotnál rosszabb állapottal való összehasonlításból keletkezik. Miután egy betegségből meggyógyultál, hálás vagy, hogy visszanyerted egészségedet. Amikor a híradóban azt látod, hogy a világ valamely részén egy természeti katasztrófa miatt több százan meghaltak, és tízezrek váltak hajléktalanná, hálás lehetsz a sorsnak, hogy Téged az ilyen események elkerültek.

Amikor meglátsz egy rongyosan öltözött embert hajléktalan újsággal a kezében kéregetni az autósorok között, hálás lehetsz szüleidnek, tanáraidnak, akiknek köszönhetően neked van stabil megélhetésed.

Amikor jegyet foglalsz egy fapados repülőjáratra, hogy kiruccanj egy hétvégére Párizsba, hálás lehetsz az adott légitársaságot kigondoló vállalkozónak, a légitársaságot irányító vezetőknek, és az ott dolgozóknak is, hogy a hagyományosnál jóval kedvezőbb utazási lehetőséget neked lehetővé tették.

Amikor szabadon, korlátozás nélkül utazhatsz külföldre, hálás lehetsz a rendszerváltozásnak, azoknak, akik nekünk ezt elérték.

A hálád „felpörgetése” érdekében javaslom, hogy menj végig az alábbi kis teszten, és jelöld be a megfelelő választ – azt, hogy a Te helyzeted a leírt helyzetnél jobb, vagy rosszabb.

Lássuk csak, mi mindenért tudsz hálás lenni a sorsnak, és a körülményeknek!

# Lehetséges helyzet Az én jelenlegi helyzetem
1 Kútról kell hoznom a vizet, vödörrel Jobb Rosszabb
2 Egy ócska, 22 éves autóm van, ami szinte minden alkalommal, amikor használom, lerobban Jobb Rosszabb
3 Törött lábbal fekszem a kórházban Jobb Rosszabb
4 Kemoterápiára járok Jobb Rosszabb
5 Önhibámon kívül frontális ütközést követően életveszélyes sérülésekkel kerültem kórházba, egy műtéten már túl vagyok, hátra van még három Jobb Rosszabb
6 Nincs egy barátom se, mindenkivel haragban vagyok Jobb Rosszabb
7 Este többnyire egy kapualjban fekszem le Jobb Rosszabb
8 Édesapámat/férjemet/testvéremet/fiamat a dél-szláv háború idején elhurcolták Serbrenicából és azóta nem tudok róla semmit, valószínű, hogy kivégezték Jobb Rosszabb
9 Már elmúltam 80 éves, férjem rákban, egyetlen fiam autóbalesetben halt meg, nincs senki, aki rám nyitná az ajtót, és érdeklődne irántam Jobb Rosszabb
10 Soha nem jártam iskolába, írástudatlan vagyok Jobb Rosszabb
11 Krónikus májgyulladásban szenvedek Jobb Rosszabb
12 Aláírtam egy el nem követett bűncselekmény elkövetését, mert már nem bírtam a kínzásokat Jobb Rosszabb
13 A környékünkön szennyezett a talajvíz, vezetékes víz nincs, több kilométerről szállítjuk a vizet, ivás, főzés, és mosakodás céljára is Jobb Rosszabb
14 AIDS-es vagyok Jobb Rosszabb
15 Állami gondozásban nőttem fel, szüleimet nem ismerem Jobb Rosszabb
16 Gyerekkoromban a szüleim gyakran vertek Jobb Rosszabb
17 Három éve keresek állást, és nem találok Jobb Rosszabb
18 Nincs mobiltelefonom Jobb Rosszabb
19 Egy sötét, alagsori, egy szobás lakásban lakom, ötödmagammal Jobb Rosszabb
20 A lakásnak, ahol lakom, dohos a levegője Jobb Rosszabb
21 A lakásom ablaka alatt 2 percenként eldübörög egy kamion Jobb Rosszabb
22 A fölöttem lakó szomszéd minden héten tart legalább két bulit, lábdobogás, harsány zene miatt ilyenkor néha hajnali 2-kor sem tudok még aludni, és hiába kérem őket, hogy ezen változtassanak, most már az ajtót is bevágják az orrom előtt; másnap a fáradtság miatt nem tudok teljesíteni a munkahelyemen, ezért már figyelmeztettek is Jobb Rosszabb
23 Ellopták az autómat, a rendőrség nem tudta megtalálni Jobb Rosszabb
24 Kirabolták a lakásomat, értékeink 70%-át elvitték Jobb Rosszabb
25 Napi legalább 2 csomag cigarettát szívok Jobb Rosszabb
26 A nemrégiben Oroszországban, Szmolenszk közelében lezuhant, a lengyel Elnököt is szállító gépen utazott a gyermekem/apám/férjem/feleségem/ is Jobb Rosszabb
27 Nem bírom alkohol nélkül, napi legalább fél liter pálinkát iszom Jobb Rosszabb
28 Egy olyan nagyon lassú számítógépem van, hogy sokszor fél percet is kell várni egy kattintás után, mire történik valami Jobb Rosszabb
29 Parkinson-kórban szenvedek Jobb Rosszabb
30 Az utcán, sötétedés után leszólított kuncsaftokból élek Jobb Rosszabb
31 Kisgyerekem leukémiás Jobb Rosszabb
32 Főnököm szexuális együttlétre kényszerít, és megfenyegetett, hogy kirúg, ha valakinek elmondom; a családnak minden fillérre szüksége van, ezt nem tehetem meg Jobb Rosszabb
33 Főnököm mint egy állat, úgy ordítozik velem Jobb Rosszabb
34 Börtönben vagyok, már három éve Jobb Rosszabb
35 Pin-kóddal együtt elveszítettem a bankkártyámat, és mire letiltottam, már le is emeltek róla 500,000 Ft-ot Jobb Rosszabb
36 Egy diktatórikus rendőrállamban élek, ahol ki vagyok téve a titkosrendőrség állandó zaklatásának Jobb Rosszabb
37 Ha kimondom, amit gondolok, jó eséllyel börtönbe fogok kerülni Jobb Rosszabb
38 Háború van: férjemet, fiamat, apámat viszik a frontra Jobb Rosszabb
39 Levelet írni másoknak csak papíron, borítékban postán feladva lehet, sok nap, míg megérkezik a viszontválasz Jobb Rosszabb
40 Jól fizető külföldi munkát kínáltak, aztán, amikor megérkeztem, elvették az útlevelemet, naponta megerőszakolnak, és arra kényszerítenek, hogy mások szexuális rabszolgája legyek Jobb Rosszabb
41 Képtelen vagyok az orgazmusra Jobb Rosszabb
42 Kedvesem nagyon távol, több száz kilométerre lakik, csak hétvégén tudjuk látni egymást Jobb Rosszabb
43 Kisgyerekem agydaganatban szenved Jobb Rosszabb
44 Két spontán vetélésem is volt, lesz-e nekem valaha is gyerekem? Jobb Rosszabb
45 Férjem guberálásából élünk Jobb Rosszabb
46 A múltkor nyílt utcán megtámadtak, eltörött az orrcsontom, pénztárcámat, irataimat elvették Jobb Rosszabb
47 Már háromszor is elváltam, és mostani barátom is alkoholista, és nagyon agresszív Jobb Rosszabb
48 Ártatlanul vagyok börtönben Jobb Rosszabb
49 Túl kicsi a péniszem, nem tudok kielégíteni egy nőt sem, ezért soha nem is volt barátnőm Jobb Rosszabb
50 Olyan szőrös vagyok, mint egy majom, szégyellek strandra járni Jobb Rosszabb
51 Nincs internetes elérhetőségem Jobb Rosszabb
52 Házastársam fűvel-fával megcsal Jobb Rosszabb
53 Múltkor, foci közben elszakadt a keresztszalag a jobb térdemben Jobb Rosszabb
54 A sok távollét miatt a kisfiam nem ismer fel Jobb Rosszabb
55 A kedvesem lelépett a legjobb barátommal Jobb Rosszabb
56 Nincs egy árva tanfolyam sem, ahová beiratkozhatnék a saját fejlődésem érdekében Jobb Rosszabb
57 Sehol nincs információ arról, hogy hogyan kell hatásos önéletrajzot írni Jobb Rosszabb
58 A múlt hónapban lekapcsolták a villanyt a lakásunkban (mert nem tudtuk fizetni), most már gyertyával világítunk Jobb Rosszabb
59 Volt két gyönyörű tacskónk, mindkettőt elütötte a múlt héten egy részeg autós Jobb Rosszabb
60 Elromlott a mosógépem, javíthatatlan, nincs pénzem újra, kézzel kényszerülök mosni Jobb Rosszabb
61 Munkabalesetben fél szememre megvakultam Jobb Rosszabb
62 Cukorbeteg vagyok Jobb Rosszabb
63 Tavaly megcsípett egy kullancs, Lyme kóros lettem, bénulásos állapot miatt tolószékbe kényszerültem Jobb Rosszabb
64 Süketnéma vagyok Jobb Rosszabb
65 Kilakoltattak, mert nem tudtuk fizetni az albérleti díjat, most egy lakókocsiban tudtuk meghúzni magunkat Jobb Rosszabb
66 Annyi pénzem sincs, hogy megvegyem a Pozitív Gondolkodás magazinnak ezt a számát, vagy előfizessek rá! Jobb Rosszabb

Nos, milyen volt? Hányra adtál olyan választ, hogy jobb? És olyant, hogy rosszabb?

„Jobb” válaszok száma (írd le):

„Rosszabb” válaszok száma (írd le):

Elképzelhető, hogy voltak „rosszabb” válaszok is. Ha volt ilyen, és főleg, ha önhibádon kívül van egy nehézség az életedben, akkor fel szeretném hívni egy dologra a figyelmedet: minden látszólagos nehézség egy vele legalább azonos mértékű előny csíráját hordozza magában.

Azonban az, hogy ezt az előnyt észre veszed-e, vagy sem, és hasznodra fordítod-e, vagy sem, az dominánsan a benned levő érzelmi töltet – többek között a hála – függvénye. Ezért tanulj meg hálás lenni, mindig, minden körülmény között! A fenti lista pont ebben segít.

Boér Tamás
a „Sikertervezés” című könyv szerzője

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .