TÉNYLEG akarsz karriert? Úgy gondolod, KÉSZEN ÁLLSZ rá?

Valamikor réges-régen, a távolkeleten egy ifjú harcos egyszer felkereste a nagy hírű, idős Mestert, hogy tőle tanulhasson harcművészetet.

A Mester meghallgatta, hogy miért jött hozzá, majd megkérdezte:
– És mennyire gondolod komolyan, hogy olyan kiváló szeretnél lenni, mint én vagyok?
– Nagyon komolyan gondolom. Tőled akarok tanulni, Mester, mert te vagy a legjobb.
– Rendben, – mondta a Mester – holnap hajnalban legyél ugyanitt, akkor majd elmondom, mit tegyél.
Azzal magára hagyta a fiút.
A fiú alig tudott aludni, olyan izgatott volt.

De másnap reggel, hajnalok hajnalán ott várta a Mestert, ahol megbeszélték. A Mester meg is érkezik, rövid üdvözlés után egy bottal egy keresztet rajzol a porba, majd azt mondja:
– Állj ide, erre a jelre. Állj mozdulatlanul és meg ne mozdulj, amíg vissza nem jövök.
A fiú szót fogadott. Mozdulatlanul – étlen, szomjan – állt, amíg a Mester vissza nem jött.
A nap rég lebukott a hegyek mögött és már sötét volt, amikor a Mester megjelent.
– Rendben van, fiam, mára végeztünk. Holnap legyél ugyanitt, ugyanebben az időben.
A fiú másnap is megjelent. Az öreg megint egy keresztet rajzolt a porba és ugyanazt kérte a fiútól, mint előző nap: álljon mozdulatlanul egy helyben, amíg ő vissza nem jön.
A fiú maradéktalanul teljesítette a feladatot, egész nap ott állt, mozdulatlanul, amíg a Mester vissza nem jött.
És másnap megint…és a következő nap megint…és így ment ez egy teljes éven át.
Minden nap kora hajnalban találkoztak.
A Mester egy keresztet rajzolt a porba.
A fiú ráállt és mozdulatlanul várta, hogy a Mester visszajöjjön.
Amikor letelt az egy év, a nap végén a Mester azt mondta neki:
– Látom, fiam, tényleg komolyan gondolod, amit mondtál. Holnap kezdhetünk.