A legtöbb munkahellyel az a baj, hogy
…csak egy munkahely, ami a középszerűségre kárhoztat.
Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.
A legtöbb munkahely a munkavállaló számára egy korlát
A munkahelyek és munkavállalók többségére az alábbi állítások igazak.
1. Nem azt kínálják a munkavállalónak, hogy megvalósítsa álmai életét, hanem azt, hogy dolgozzon. És ezzel pénzt keressen. Hogy egy jó hangulatú csapat részese legyen. Hogy karriert építhessen.
Egy felmérésből tudjuk: a karriert a legtöbb ember az anyagi biztonságért akarja. Másokat szolgálni? Szép és jó dolgokat alkotni? Ugyan már.
Hiány-szemlélet. Tragikus.
2. Nem segítik a munkavállalót, hogy kidolgozza személyes jövőképét.
3. A fejlődési lehetőségek töredékét sem kínálják, több ok miatt is. Egyrészt, mert sok feljődési lehetőségről nem is tudnak. Másrészt, mert nem tudják, hogyan segítsék elő mások fejlődését. Harmadrészt pedig azért, mert ha valaki túl gyorsan fejlődik, akkor veszélyezteti a főnök pozícióját. Vagy extra elvárásokat fog megfogalmazni, mint pl. fizetésemelés, előléptetés, stb. Vagy, ha úgy látja jónak, távozik és elmegy máshová dolgozni. Ez pedig a munkáltatónak nem érdeke.
4. Úgy is állnak hozzá a munkavállalók, hogy az csak egy munkahely. Ahol majd megmondják, mit csináljak. Akkor megcsinálom. Amúgy abban reménykedem, hogy kihúzhatom a munkaidő végéig úgy, hogy túl sokat ne kelljen csinálnom.
5. Az emberek egyet gondolnak, de mást cselekednek. Nem mondják ki, mit gondolnak, még kevésbé, hogy mit szeretnének. Ezzel önmagukat gyengítik, de erről ők nem tudnak. Azt hiszik, ez így biztonságos.
6. A munkavállalók a legkevésbé sem érzik magukénak az adott vállalat vagy szervezet küldetését. Nekik törik hétbe, hogy kik az ügyfelek vagy vásárlók, hogy tőlük vagy a konkurenciától vásárolnak – mindaddig, amíg megvan a fizetés. Ha jobb körülményeket, esetleg több fizetést kínálnak máshol, örömmel elpártolnak akár a konkurenciához is.
7. Nincs vagy kevés az érzelmi kötődés a munkához.
8. Ha a munkavállaló megnyerné az ötös lottót, azonnal felmondana a munkahelyén és „soha többé nem dolgozna.”
9. Dominál az utasításos, autokratikus vezetési mód. Ez csak arra jó, hogy a beosztott elvégezze a feladatot. Arra, hogy önállóan gondolkozzon, már nem.
10. Nem erősíti a munkavállaló önértékelését, önbizalmát és önbecsülését. Sőt, sokszor le is rombolja.
11. Fizetésemelésért úgy kell kuncsorogni. A legtöbbször nincs eredménye.
12. A munkavállaló többnyire ki van szolgáltatva a munkáltatónak.
13. A munkavállaló képtelen tulajdonosi szemlélettel hozzáállni a dolgokhoz. Ezt sehol, semmilyen iskolában, egyetemen vagy főiskolán nem tanítják.
14. A munkavállaló – a tulajdonosokhoz, a részvényesekhez képest – messze alul van fizetve. A munkavállalók vannak messze a legnagyobb mértékben megadóztatva.
15. A munkavállaló a tudással és képességekkel kitöltött idejét adja, pénzért cserébe. Amikor nem dolgozik, akkor nem is kap pénzt. Pedig egy gyümölcsfa, amit elültettem, akkor is terem, amikor éppen nem öntözöm.
16. Nem tanítják meg a munkavállalót, hogy kezdjen el passzív jövedelem megtermelésében gondolkodni. Azt a hazugságot hitetik el vele, hogy egy munkahely mindig biztosabb, mint vállalkozni. Pedig egész életünk egy vállalkozás, amit képesek vagyunk sikerre vinni. (Akár egy szervezeten belül, akár függetlenként.)
17. 35 éves kor után is vannak még „munkavállalók”. Az rendben van, hogy valaki megfelelő tapasztalat hiányában beáll valahová munkavállalóként dolgozni. Az már nincs, hogy az egyén személyes fejlődése olyan lassú, mint a hátráló csiga.
35 éves korára, bepótolva az iskolarendszer mulasztásait, bárki képes lenne olyan szintre fejleszteni magát, amely szinten már nem kell „munkát vállaljon”, hanem őt keresik meg, hogy felkérjék valaminek az elvégzésére.
35 éves kor után már mindenki a saját vállalkozását – az egyéni kiválóságának ismeretében, saját jövőképpel, saját küldetéssel – kéne építse, fejlessze. Ezt csak nagyon kevesen csinálják.
18. Nem veszik észre a szunnyadó potenciált. A megnyilvánuló potenciált még talán, a szunnyadót nem. Ezért nem is mozgósítják. Mert azt hiszik, hogy nem létezik. Pedig létezik.
19. A munkáltató is és a munkavállalók többsége is beletörődik, hogy a munkavállalók többsége robotol, a pénzért. Nem is keresik a megoldásokat, hogy javuljon a helyzet.
20. Azt az illúziót nyújtja, hogy tudsz félre tenni a nyugdíjad érdekében. Majd megnézhetjük, mit fog érni tíz, húsz év múlva az, amit ma félreteszel. Főleg, ha ezt másokra bízod.
21. Hagyják, hogy a munkavállalók elsüllyedjenek az önkorlátozó hiedelmeik súlya alatt. A legtöbb munkavállaló többre is képes lenne, de ettől ők is félnek és a munkáltató is.
22. Személytelen. Azt várják a munkavállalótól, hogy a munkakört a munkaköri leírásnak megfelelően lássa el. A munkavállaló is csak ennyire vállalkozik. Hogy betöltse a munkakört. Napi nyolc órára (vagy több időre) az életét egy munkaköri leírásra redukálja.
23. Arra már nem tanítják, hogy nem kell félni felfelé törekedni és fokozatosan, de feszegetni érdemes a munkakör határait, hogy minél nagyobb értéket teremtsen. Mert csak ennek alapján várható bármilyen előléptetés vagy magasabb fizetés.
24. A munkavállaló annak tekinti magát: munkavállalónak. Nem embertársai részére kiemelkedő értéket teremteni képes embernek. Az alkalmazott csak munkavállaló. Lábtörlőt csinál magából, hogy mások beletörölhessék a lábukat.
25. Dominál az ipari társadalmi paradigma. Dolgozzunk, adjuk el magunkat valahová, amíg nyugdíjasok nem leszünk. Amikor nyugdíjba vonulunk, élvezzük a munkánk jól megérdemelt gyümölcseit. Na, erre kíváncsi vagyok.
26. Mind a munkáltató, mind a munkavállaló elmulaszt feltenni fontos kérdéseket. Mint például: miért csináljuk az egészet? Tényleg, ez kiknek jó? Ha megszűnne ez a vállalat, a versenytársak gyorsan be tudnák tölteni az űrt? Vagy a fogyasztók, vásárlók egyedi értéktől esnének el? Sírnának utánunk?
27. A munkavállaló soha nem teszi fel magának a következő kérdéseket: mi a személyes jövőképem? Mi a küldetésem? Mit akarok elmondani életemről a halálom napján? Mi az értékrendem? Mik az én valódi céljaim? Miért is nem érem el a céljaimat? Ebben a munkáltató nem is segíti.
28. A munkavállaló gondolatai nagyon sokszor nem a munkánál járnak. Testileg jelen van, de gondolatilag valahol máshol. Nincs olyan szintű összpontosítás, mint lehetne. Ezért a teljesítmény is csak középszerű. Ez pont elég ahhoz, hogy megkapja a fizetést. De ennyire és nem többre.
29. A legtöbb munkahely nem arra jött létre, hogy az egyén kiteljesedhessen, hogy megvalósíthassa önmagát. Erről a munkavállalónak kéne döntést hoznia, de ettől fél. Neki kéne létrehoznia azt a munkahelyet, amelyben kiteljesedhet. De nem teszi.
30. Az emberek ellenállnak a változásoknak. Pedig ahhoz, hogy több értéket teremtsenek és így több pénzt kapjanak, éppen, hogy változniuk kéne. A változásokkal szembeni ellenállás egyéni és szervezeti szinten egyaránt megvan.
Amin változtatni kéne: megtanítani az embereket szabadon gondolkodni és szabadon dönteni. Hogy merjék kihozni a legtöbbet az életükből. Hogy ráébredjenek, hogy az egyetlen igazi munkahely a saját életük.
