15 kérdés a fontos döntések meghozatalához

Szerző: 2016. május 19. Egyéb

Tegnap egy olvasóm írt levelet, melyben feltett két kérdést. Tanulságos az élettörténete, és szerintem az én válaszom is. Az én válaszomban találod a 15 kérdést. Engedélyével  és kérésének megfelelően a neve nélkül adom közre a levelezésünket.

“Kedves Tamás!

Hol is kezdjem?! Elsősorban, amit szeretnék kiemelni: egy vérbeli Székely ember vagyok, amit lehet ma, ne halasszuk holnapra (Gyergyószentmiklósról), továbbá a múltamról, profi szintű jégkorongozó voltam 12 éven keresztül, többek között Budapesten. 13 éves koromban vettem a világot a nyakamba egyedül, ahol nem is sejtettem, hogy kialakulhat bennem egy jövőkép.

Válogatott játékos voltam éveken keresztül, van is pár világbajnoki érmem, amit sokan nem mondhatnak el. Nagyon ragaszkodtam a karrieremhez, de sajnos, egy jó szerződés gyanánt olyan ligába kerültem ahol nem volt tovább fejlődési lehetőség, így abbamaradt a hokis karrierem. Utána a pszichológia kezdett érdekelni, neki is fogtam az egyetemnek, ahol a III. évben az államvizsga előtt kicsikét meghátráltam, így az is megszakadt.

Visszatérve a jövőképre: minden álmom emberek szervezése, foglalkoztatása volt. Vállalkozó akartam lenni mindenképp. Hétvégi munkákkal építkezéseken kerestem a pénzem a következő hétre, ahová sikerült is beszerveznem pár csapattársat, így együtt tudtunk dolgozni nagyon jó összhangban (akár egy csapat). 23 éves koromra gyakorlatilag minden szétfoszlott körülöttem, nem maradt már csak a kemény fizikai munka, amitől nem riadok meg. Térjünk erre az évre:  jött egy lehetőségem Németországban, mint alvállalkozó, ki is használtam. Nagyon hiszékeny, bizalmas ember vagyok, sikerült is megtéveszteniük a lehetőség adóknak a havi 15oo-2ooo eurós havi bérrel. Ez szép és jó is volt, csak 5 hónapot összegezve dolgoztam aktívan 6 hetet, ami Németországban nagyon spórolva csak a megélhetőségre elég.

Ki szeretnék kicsikét térni a párkapcsolatomra is. A 2. hónap után éreztem azt, hogy a jelenlegi párom az igazi, és elszeretném eljegyezni, megkérni a kezét, de természetesen ez csak határozat volt, és erről csak egyedül én tudtam! Tudtam, hogy ezen tervek megvalósításához némi anyagi is kell, mert holmi rézgyűrűvel nem jegyezhetek.

Ahogy egyre határozottabb lettem úgy jött is a lehetőség, és az erre általam becsmérelt összeget ki is tudtam keresni. Azt tudom mondani, hogy a párkapcsolatom az tökéletes.

Most jönnek azok a dolgok amelyekre az Ön oktatásai által jöttem rá! Meg van minden jellegű engedélyem (Németországban), tudok foglalkoztatni embereket, és ami a legjobb az egészben, hogy az az illető akinek hétvégente kamasz koromban dolgoztam az építkezésein, munkát ajánlott nekem Németországban. És, ha vannak szakember ismerőseim – akik szerencsémre vannak -, akkor számukra is! Csak pozitívan próbálok gondolkodni, és a maximumra törekedni. A maximum az körülbelül a csillagos ég, nálam.

Első kérdésem az az lenne, hogy Ön szerint minek köszönhető ez az úgymond visszatérő alkalom, ajánlat?

A második kérdésem kissé egyszerűbb: Ön belevágna-e kedves Tamás? (megjegyezném, hogy a dolog kialakulásához akár anyagiakban is segítene az illető). 5 jegyzetet olvastam el Öntől és erre a szintre jutottam, ez jött ki belőlem. 🙂 Előre is köszönöm a segítségét és a válaszát!

L”

Ezt válaszoltam neki:

“Kedves L!

Köszönöm a részletes leírást, gratulálok eddigi életutadhoz!

ELSŐ KÉRDÉSEM: a leveledet, vagy részeket belőle, az alábbi teljes válaszommal, a neved feltüntetésével honlapomon (más olvasóim okulására) feltehetem –e? Ha igen, azt megköszönöm. Ha igen, de csak a neved említése nélkül, azt is megköszönöm. Ha egyáltalán nem, az is rendben van, és akkor is örülök, hogy olvasóm vagy!

Ha „értesz” az emberekhez, ha jól tudsz bánni velük, az nagyon jó, nagyon hasznos a leendő sikereid szempontjából. Azért hasznos, mert MINDENT, amit kitűzöl magad elé, CSAK és KIZÁRÓLAG más embereken keresztül fogod tudni elérni.

Ha jól tudod őket – pozitív módon, asszertívan! – befolyásolni, magad mellé állítani, elfogadtatni velük az elképzeléseidet, az nagyon nagy mértékben segít a céljaid felé való haladásban.

Első kérdésedre a válaszom:

Egészen pontosan nem tudom, mert nem tudhatom, hogy minek köszönhető a visszatérő alkalom, de az alábbiak bármelyike ok lehet, avagy tényező lehetett abban, hogy jöjjön ez az alkalom:

  1. Mivel ennek az ismerősödnek már dolgoztál korábban, feltételezem, hogy meg volt veled és a munkáddal elégedve, így úgy tartott számon téged azóta is, mint egy megbízható embert. Magyarán ennek a lehetőségnek a magvait már évekkel korábban „elültetted”. Történetesen most szökkent szárba. Ez az, amit ilyen esetekben nem lehet tutira kiszámolni, de nem is kell! Azt, hogy pontosan mikor fog szárba szökkenni. Ilyenkor kell az az „ősbizalom”, hogy „hiszek abban, hogy A DOLGOK – valahol, valamikor – BE FOGNAK ÉRNI. Pont.” És úgy haladok tovább az utamon.
  2. Azt írod, hogy „ahogy egyre határozottabb lettem”. A határozottság ha úgy tetszik, „üzenet az Univerzum felé”, hogy te mit akarsz és, hogy a szándékod nagyon erős. Ezért az „Univerzum” pozitívan reagál: megnyitja az ajtót, fel is kínálja neked a lehetőséget.
  3. Sokan úgy gondolkodnak, hogy amikor megnyílik egy lehetőség, akkor kezdenek el felkészülni rá. De akkor már késő! Felkészülni akkor kell, amikor a lehetőség még sehol nincs – és abból, amit leírtál, ezerrel az jön át, hogy te készültél a lehetőségre: sportolói múltad során szert tettél küzdőképességre és kitartásra, nem riadsz meg a kemény fizikai munkától (sem), szeretsz emberekkel bánni (sportból jöhet az is, meg otthonról hozott készségek, ill. személyiség), jött lehetőséged Németországban, amivel éltél, tehát amikor a  lehetőség megjelent, megragadtad (még ha nem is lett belőle az, amit reméltél, hogy lesz – bár nem kizárt, hogy többet nyertél belőle, mint gondoltad, csak az nem pénzbeni nyereség), és már az engedélyeid is megvannak, hogy embereket foglalkoztass.

Második kérdésedre a válaszom:

Hogy én belevágnék-e? Erre képtelen vagyok választ adni, mert én én vagyok és én a saját bőrömben élem az életemet és nem a tiedben, én a magam élettapasztalatával rendelkezem, a magam jövőjét követem, a saját utamat járom, és nincs versenysportolói múltam stb. stb.

De leírok pár kérdést, ezeket válaszold meg magadnak, hiszem, hogy segíteni fognak a tisztánlátásban, és abban, hogy meghozd a felelős döntést:

  1. 1-től 10-ig terjedő skálán mérve milyen szintű bizalommal vagy az ismerősöd iránt, aki ezt a lehetőséget felajánlotta neked?
  2. Ha kevesebb, mint 10, annak mi az oka?
  3. Ha kevesebb, mint 10, mit tudsz tenni azért, hogy ez az érték felmenjen legalább 9-esre?
  4. Milyen szintű sikert remélsz, ha „bejön” a dolog és minden klappolni fog és minden jól fog működni? Más szóval: mi a várható hasznod?
  5. Ha kételkedsz a sikerben, akkor annak mi az oka? Egészen pontosan miben vagy bizonytalan? Ezeket a kérdéseket MIND írd le, magadnak, papírra!
  6. Milyen kockázatokat látsz a dologban? Sorold fel őket tételesen, majd válaszold meg ezeket a kérdéseket is, MINDEGYIK kockázatra:
    1. mit tudok tenni annak érdekében, hogy ennek a kockázatnak a bekövetkezési valószínűségét a minimumra csökkentsem?
    2. mit tudok tenni annak érdekében, hogy ha mégis előfordul ez a kockázat (megtörténik), akkor a rám/pénzügyeimre gyakorolt hatását minimumra csökkentsem?
  7. Mi a LEGESLEGROSSZABB, ami történhet, ha belevágsz?
  8. Milyen árat látsz már most, hogy fizetned kell azért, hogy élhess a lehetőséggel?
  9. Milyen lehetőségeket nyithat meg előtted, ha belevágsz?
  10. Milyen kérdéseket kell még feltenned magadban ahhoz, hogy tisztábban láss a helyzetet, a lehetőséget illetően?
  11. Mit gondolsz, mit nyersz abban az esetben, ha belevágsz, aztán mégsem „jön be”, és nem lesz belőle az, amit remélsz?
  12. Mit gondolsz, mit veszítesz akkor, ha nem élsz a lehetőséggel, és „hagyod elmenni”?
  13. Mit döntenél, ha bármi is lesz a döntésed eredménye, mindenki körülötted utólag is csak azt mondaná, hogy „Helyes volt a döntésed, jól tetted, hogy adtál neki egy esélyt!” ?
  14. Mit súg a szíved, belevágj, vagy inkább ne?
  15. HALÁLOS KÉRDÉS: képzeld el magad a halálos ágyadon. Kérdezd meg önmagadat, hogy a halálos ágyadról visszanézve, a jelen körülmények összességét tekintve, hogy ítéled meg, HELYES a döntés, hogy belevágj?

„Ha megragadjuk a lehetőségeket, azok megsokszorozódnak. Ha elhanyagoljuk őket, elhalnak.”

– John Wicker

Ennyi. Hajrá, nagyon sok sikert! Majd kérlek tájékoztass, hogy mi lett az eredmény.

Várom válaszodat az ELSŐ KÉRDÉSEMRE (közzétehetem-e, a neved említésével?).

Üdvözlettel,

Tamás”

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Join the discussion 4 hozzászólás

  • LEvi szerint:

    Szeretem a hírleveleket csak ritkán szoktam ide beírni. Ez most egy remek összefoglaló volt. Inspiráló.

  • Csaba szerint:

    Életem egyik legjobb “befektetésének” tartom, hogy feliratkoztam! Ha nem a legjobb… Az ilyen leveleket olvasva jövök rá, hogy érdemes volt megváltoztatnom a gondolkodásmódomat, és érdemes kutakodni ebben a témában. Én igazából csak színt akartam vinni az életembe, de ahogy olvastam ezt az írást, én se állok meg a csillagos égig! Köszönöm a hasznos olvasmányt és olvasmányokat, remélem, sokat tanulok még! Bár én nem csak innen igyekszem tanulni, hanem az élet szinte minden területéről, mert annak idején az iskolában az egyik tanárom mondta, hogy a legjövedelmezőbb tőke a tudás, és mostanában kezdtem el kapiskálni, hogy ő ezt hogyan is értette…

    • Boér Tamás szerint:

      Kedves Csaba!

      Nagyon jó mondása volt a tanárodnak! Minden, ami benned van, az örökké erőforrásként rendelkezésre áll, senki nem tudja tőled elvenni, elértéktelenedni sem tud.
      Lehet bármennyi pénzed, az elértéktelenedhet (ne történjen meg, mert az államcsődöt jelent!).
      Lehet sok részvényed, de látott már a világ nagy tőzsdei zuhanásokat…
      Még az arany árfolyama is tud nem csak emelkedni, hanem csökkenni is…
      Az ingatlanok is el tudnak értéktelenedni…
      A legeslegbiztosabb befektetés az, amit magadba fektetsz:
      1. A tudásod.
      2. A képességeid (amivel a tudásodat gyakorlatba ülteted)
      3. A hozzáállásod (aktív cselekvő képesség változatos helyzetekben)
      …és ezekből fejlődnek ki a szokásaid is.
      Ezek mind, mind benned vannak, és soha nem tudod őket elveszíteni. Ezek segítségével bármikor az életed során pénzhez juthatsz. Tehát a pénztermelő képességedet ezek határozzák meg.
      És akkor még nem beszéltem az emberi kapcsolatokról, az élet értelméről, és annak élvezetéről.
      Ezek mind abból származnak, ami BENNED VAN.

      Üdv,

      Tamás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

„Hú, Tamás, ennek tankönyvben a helye! Gratulálok!”

Vámos Robi
alapító, Táblácska

Cégvezetőként
hogyan győzz meg bárkit bármiről?

Sajátíts el Te is ingyenesen 5 azonnal használható technikát,
hogy soha többé ne maradj alul senkivel szemben!