Volt egyszer egy fiatal texasi cowboy, aki meg akarta kérni a barátnője kezét. Elment a lány apjához, és elmondta, mi a szándéka. A lány apja végigmérte a fiút, és azt mondta:

– Nem bánom! A tiéd lehet a lányom, de ehhez ki kell állnod egy próbát. Kimegyünk az udvarra, és egymás után rád engedek három bikát. Ha bármelyiknek sikerül megfognod a farkát, tiéd a lányom.

– Rendben – mondta a fiatal cowboy. “- Ez nekem menni fog” – gondolta.

Kiáll az udvar közepére, a lány apja meg megy a bikákhoz. Egyszer csak kinyílik a pajtának az ajtaja – és megjelenik egy akkora bika, amekkorát a fiú még életében nem látott. Fújtatott, mellső lábával a földet rúgta, vérben forogtak a szemei. Amikor meglátta az udvaron a fiút, azonnal nekiiramodott és nyílegyenesen, dübörögve közeledett feléje.

A fiút páni félelem fogta el.

“- Nem, nem lehet igaz! Ekkora bika nem is létezik! Ennek lehetetlen megfogni a farkát, ez széttipor engem, ha a közelembe engedem!” – gondolta, majd az utolsó pillanatban félreugrott a bika elől, és meg se próbálta elkapni a farkát.

“– Hű, ezt megúsztam! A második biztos, hogy nem lesz ilyen vad” – gondolta. Majd feszülten várt.

Hamarosan újból kinyílt a pajtának az ajtaja – és megjelent egy, még az előzőnél is nagyobb, erősebb bika. Még vadabbul fújtatott, és még erősebben tiporta a földet. Majd futva, hogy még a föld is beleremegett, elindult a fiú felé. Rengett az udvar és ahogy szaladt, hatalmas porfelhő maradt a nyomában.

A fiú most még jobban megijedt.

“– Jaj! Ez még az előzőnél is nagyobb! Ha ennek meg is fogom a farkát, csak egyet rúg, és végem van!” – gondolta reszketve, de már csak egy másodpercig, mert a bika ott is volt, tőle két méterre. Épp, hogy sikerült félreugrania és örült, hogy élve megúszta.

“– Te Úristen, mekkora lesz a harmadik?!” – gondolta. Aztán, ahogy a lány apja mondta, jött egy harmadik bika is. Amikor a fiú meglátta a pajta ajtajában, széles mosolyra húzódott a szája.

“- Na, végre! Ezzel nem lesz gond, enyém a lány!”

Egy nagyon kicsi és erőtlen, vézna bika jött ki az udvarra. Meglátta őt, és döcögő léptekkel elindult feléje.

“– Na, most menni fog!” – gondolta a fiú, és feszülten figyelt.

Behajlította a térdeit, kissé előrehajolt. Hunyorított, hogy jobban lásson. Amikor a bika már-már felöklelte volna, gyorsan oldalra lépett, majd a bika hátsójához kapott, de…

…csak a levegőt markolta, mert a bikának nem volt farka.

Ha nem érdekel annak lehetősége, hogy vállalkozásodat tudatosabban és gyorsabban építsd, akkor ne kattints ide >>

A Te megfognád a bika farkát? bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Bátorság – neked is van, használd!

Projektvezetői tapasztalatomból tudom, hogy minél nagyobb cél megvalósításán dolgozol, annál valószínűbb, hogy előre nem látott akadályokba fogsz ütközni (még nagyon alapos és részletes tervezés esetén is). Esetenként ez nagyon kellemetlen tud lenni. Borulhat a részletes terv, ami természetes, hogy kiválthatja a félelmet is.

Sikerül-e határidőre szállítani? Sikerül-e tartani az ügyfélnek tett ígéretet? Ilyenkor kell tudatos döntéssel a bátorságot választani, azaz a félelem ellenére is cselekedni.

Például egy valameddig eljutott, de még távolról sem befejezett projekt további finanszírozásához többlet forrásokat kérni a megrendelőtől. Belátni, hogy a terv valamilyen szempontból nem volt reális, ezért a végrehajtását sem lehetett garantálni az eredetileg tervezett költségeken belül. Ennek a felvállalásához bizony kell bátorság!

Vagy megtenni egy olyan lépést, amelyiknek a végkimenetele nem minden szempontból számítható ki teljes bizonyossággal. Lehet, hogy a szervezet nagyobbra nőtt, mint feltételeztem, hogy nőni fog, ezért létre kell hozni egy csoportvezetői pozíciót. A kérdés, hogy kit léptessek elő csoportvezetőnek? Lehet, hogy a csapatom két tagja is esélyes rá, de bizonytalan vagyok, hogy melyikük válna be jobban. A csapat tagjait megszondázva, nem körvonalazódik ki egyértelműen, hogy ki vinné jobban sikerre a csapatot. Egyikük szakmailag jó, ezért a többiek elfogadják. A másik viszont jobb vezető, ért az emberek nyelvén, és jól építi a csapatszellemet. Szakmai kontra emberi oldal kell erősebb legyen ebben a pozícióban? Nem biztos, hogy tudom a választ, de még ha félek, akkor is meg kell hoznom a döntést – és a következményeket vállalnom kell.

Az is elképzelhető, hogy egy eredmény érdekében előre nem látott módon be kell vállalnom egy előadás megtartását, és annak olyan ütősnek kell lennie, hogy a hallgatóság egyöntetűen támogassa az elképzelésemet. Mivel sok múlik az előadáson, és a tét nagy, ezért ott a félelem is. Mese nincs, bátornak kell lenni, és félelem ide, félelem oda, ha szeretném az eredményt, akkor meg kell tartanom az előadást.

Hasonló módon, félhet valaki egy állásinterjútól, félhet valaki nemet mondani valamire, félhet szembenézni önmaga gyengeségével, illetve félhet bármitől. A lényeg, hogy a kitűzött célra fókuszálva legyen bátor, azaz cselekedjen a félelem ellenére is, mert csak a cselekvés garantálhatja az eredményt!

Küzdelem

Ez nem más, mint küzdés önmagammal. A lustaságommal, a kishitűségemmel, a félelmeimmel. A kérdés, hogy elfogadom-e, hogy az élet nehéz? Kiemelkedő sikereket elérni úgyszintén. Amikor elfogadom, az élet onnan kezdve könnyű lesz. Ami teher, az édes teherré válik.

A küzdeni akarást, a nehézségek vállalását a motiváció adja: tényleg akarom-e a kitűzött célt, és ha igen, mennyire?

Hogy akarom-e, azt elég egyszerű eldönteni. A következő kérdést kell feltenni: ha birtokomban lenne Aladdin csodalámpája, megdörzsölném, a szellem felbukkan, és bármilyen kívánságomat teljesítené, akkor kérném, hogy adja meg nekem a készen megvalósult célt? Ha kérném, az azt jelenti, hogy akarom a célt.

A következő kérdés az, hogy mennyire akarom? Itt az a kérdés, hogy mekkora árat vagyok hajlandó fizetni a megvalósulásért? Minél inkább akarom, annál nagyobbat.

Napi hány órát vagyok hajlandó teljes mentális kapacitásommal a megvalósításon dolgozni? Milyen, számomra élvezetes tevékenységekről vagyok hajlandó lemondani a célra fókuszálás érdekében? Milyen változtatásokat vagyok hajlandó magamévá tenni a cél érdekében? Mekkora akadályokkal vagyok hajlandó megküzdeni a cél érdekében?

A küzdelem nem más, mint a cél elérése árának a megfizetése. Ha fizetsz, akkor haladni is fogsz. Ha nem, akkor nem.

És mi a helyzet a kitartással?

Ahhoz, hogy megértsük a kitartásnak a jelentőségét, gondolkodjunk el a következőn: a világtörténelem során minden, abszolút minden úgy valósult meg, hogy a megvalósítást végző ember(ek) a megvalósítás legutolsó pillanatáig kitartottak.

Soha semmi nem valósult meg úgy – és soha nem is fog megvalósulni – , hogy a megvalósításon dolgozó ember(ek) nem tartottak volna ki a cél teljes eléréséig.

Ezek szerint a kitartás minden másnál fontosabb. Fontosabb a tudásnál, fontosabb a képességeknél, fontosabb a pénznél, fontosabb az alkalmazott eszközöknél, és fontosabb a megvalósítást lehetővé tevő erőforrásoknál is.

Ha Edmund Hillary nem tartott volna ki a Mount Everest csúcsáig, akkor most le sem írtam volna a nevét. Ha Edison megannyi, eredményt nem hozó kísérletezés mellett nem tartott volna ki mindaddig, amíg rá nem jött, hogyan lehet villanyégőt gyártani, akkor lehet, hogy ma még mindig gyertyával világítanánk. Ha nem tartottam volna ki eredeti szándékom mellett, hogy könyvet írjak és publikáljak, akkor nem mondhatnám el magamról, hogy publikált szerző vagyok.

A kitartás fontossága akkor merül fel, amikor előre nem látott nehézségek miatt meginog az eredeti szándék. A felmerült nehézségek miatt kérdésessé válik, hogy amit kezdetben akartam, azt még mindig akarom?

Ilyenkor tudat alatt a következő kérdés motoszkál az ember fejében:

vajon, ha továbbhaladok a megvalósítás útján, az ár, amit fizetni kényszerülök (és amit jelen pillanatban nem tudok elég jól megbecsülni), nem lesz-e nagyobb annál, mint amit amúgy hajlandó lennék fizetni?

Mert ha nagyobb lesz, akkor inkább abbahagyom, és ejtem az eredeti célt. Milyen jó lenne, ha ki tudnám számolni előre, hogy a megvalósításnak mi lesz az ára!

De sajnos erre gyakran nincs lehetőség.

Mit kell tenni ilyenkor? Nem ilyenkor, hanem már a célkitűzés (a jövőkép meghatározása) pillanatában kell azt tenni, hogy olyan célt (jövőképet) tűzzek ki magamnak, aminek az eléréséért hajlandó legyek rendkívül nagy árat is megfizetni. Az a cél olyan vonzó kell legyen, hogy tűzön-vízen keresztül akarjam megvalósítani. Nos, ezért kell NAGYBAN gondolkodni: azért, hogy vonzó legyen.

Ha a cél elég vonzó, akkor minden nehézség ellenére meg lesz a kitartás is.

A célmeghatározás kritikus kérdése tehát ez: meg akarom-e valósítani azt a célt, tűzön-vízen keresztül is? Ha nem, akkor félő, hogy a kitartásom csak az első komolyabb nehézség felmerüléséig fog „kitartani”.

Ha a kitűzött célnak maximális értelme van, akkor vedd észre, hogy van bátorságod, és merd is használni. A nehézségekkel szembeni küzdelmet soha ne hagyd abba, mert a küzdelem fog téged egyre sikerképesebbé tenni.

Menet közben kell egyre sikerképesebbé válj ahhoz, hogy eljuss a célig. És tarts ki a megvalósulás pillanatáig, mert ha nem tartasz ki, az elképzelésed soha nem fog valóra válni…

Megjelent a Pozitív Gondolkodás Magazin 2011. augusztusi számában.

A Bátorság, küzdelem, kitartás bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.