Írtam, hogy jelenleg üzleti, vállalkozói értelemben “beragadtam”. Körbe-körbe járok már pár éve, nem tudok kilépni a minimálbéres, fizikai munkás alkalmazotti létemből. /Van megközelítőleg 10 szakmai végzettségem, de ezek sem segítettek ebben. / Ez egyébként teljesen összeegyeztethetetlen az én értékrendemmel.

“Fojtogató” számomra az alkalmazotti lét, nem csak egzisztenciálisan, hanem lelkileg is. Én úgy hívom, hogy bérrabszolga üzemmód.

Nem szaporítom tovább a szót. A kérdés a következő. Hogyan lehetek bérrabszolgából milliárdos üzletember?

Semmi kétségem afelől, hogy képes vagyok rá. Ebben 100 százalékig biztos vagyok, hogy el tudom érni. Csak a tudásom nincs meg még hozzá, legalább is így gondolom.

A legnagyobb probléma azt hiszem, hogy nem igazán találok olyan oktató anyagokat, amelyek segítségével üzleti rendszereket tudnék építeni.

Vagy nem látom a fától az erdőt? Mi lenne a megoldás? Személyes coach, business coach? Mivel alap fizetésből élek és vidékről írok, nem tudom, hogy milyen lehetőségek lennének erre nálad kedves Tamás?

Vagy egyéb javaslat?

Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm!

Üdvözlettel: L”

Részletes válaszom:

“Többször leveleztünk már és megrendeltem már tőled az összes önfejlesztési könyvedet.”

Én köszönöm a megrendeléseket, örülök, hogy olvasóm vagy!

“nem tudok kilépni a minimálbéres, fizikai munkás alkalmazotti létemből”

Mondjuk úgy, hogy eddig még nem tetted meg a szükséges lépéseket. Nem merted megtenni. A változással kapcsolatos félelmed nagyobb volt, mint az elképzelt jövő vonzereje.

“Van megközelítőleg 10 szakmai végzettségem, de ezek sem segítettek ebben.”

Nem csoda. Egy végzettség hogyanokat ad. Hogyan kell megcsinálni ezt, hogyan kell megtenni azt. Részleteket, kis fogaskerekeket ad. De neked már rég nem hogyanokra van szükséged, mert az nem adja meg a lendületes tenni akarást.

Hanem arra, hogy Mit? és Miért? Ezek letisztázására vedd elő újra a “Lelkesítő életcélok kitűzése 10 lépésben” munkafüzetet és hajtsd végre újból a megfelelő lépéseket. Vagy menj végig újra a teljes folyamaton.

Motivációt a cselekvésre (a félelem ellenére!) a Mit? és Miért? kérdésekre adott válaszok adnak.

“”Fojtogató” számomra az alkalmazotti lét, nem csak egzisztenciálisan, hanem lelkileg is. Én úgy hívom, hogy bérrabszolga üzemmód.”

“Fojtogató” – megértem. “Bérrabszolga” – ezt is. Egy munkahely nem más, mint egy munkahely. Elvégzel valamit, hó végén pénzt kapsz érte. Amint megállsz, megáll a pénz is.

“Hogyan lehetek bérrabszolgából milliárdos üzletember?”

Úgy, hogy mindig megteszed az előtted álló legcélravezetőbb lépést. Akár félsz, akár nem. Azaz vállalod a döntés és a lépés felelősségét, akármi is lesz a következménye.

Magadévá teszed azt a gondolatot, hogy a lépés megtétele fájni fog és ezt vállalod. Még nem tudod, mennyire fog fájni, de vállalod. Azaz felelősséget vállalsz. Valószínű, hogy a lépés megtételének fájdalmát nagyobbnak képzeled, mint a jelen helyzet fájdalmát, ezért maradsz a jelen helyzet fájdalmával. Azt viszont évek óta cipeled! Ha pedig határozott lépést teszel a jövőképed felé, ott is lesznek fájdalmak, de amint haladsz előre, azok előbb-utóbb elmúlnak.

“100 százalékig biztos vagyok, hogy el tudom érni. Csak a tudásom nincs meg még hozzá, legalább is így gondolom.”

Rosszul gondolod. A legfontosabb tudás, amire szükséged van, ott van benned. Az a legfontosabb tudás, hogy itt és most, a jelen helyzetben mi az az egy (nem több, csak egy!) legcélravezetőbb lépés, amit megtehetek? Ez az egyetlen igazi tudás, amire szükséged van. Ezt a lépést a saját elméd szolgáltatja neked. Ez a lépés rendkívül értékes. Csak a változástól való félelem nagyobb, ezért nem akaródzik megtenni.
Persze, az is egy lépés, hogy írtál nekem. Jól tetted. Leveledet nekem megírni egyáltalán nem kockázatos, abban semmi fájdalom nincs.

De be fog kelleni vállalnod fájdalmat okozó lépéseket is.

Azt csak utólag fogod meglátni, hogy a csak rövid ideig fájdalmat okozó lépések hogyan szabadítanak meg téged a jelenlegi fájdalomtól – örökre.

“A legnagyobb probléma azt hiszem, hogy nem igazán találok olyan oktató anyagokat, amelyek segítségével üzleti rendszereket tudnék építeni.”

Fontos a tudás, nem tagadom. Teljes “üzleti rendszer” felépítéséhez való oktató anyagokról én sem tudok. Vannak persze ilyen-olyan anyagok, amikből sokat lehet meríteni, de egy teljes rendszert nyújtó anyagot én sem ismerek.

De a legnagyobb előrelépést garantálom, hogy nem a félelmet elkerülő teendők (mint pl. “üzleti rendszerek megismerése”) végrehajtása hozza neked, hanem a félelem vállalásával járó teendőké.

“Vagy nem látom a fától az erdőt?”

Ez gyakran előfordul, mindenkivel. Amiről egy halnak soha nincs tudomása az, hogy ő vízben él.

“Személyes coach, business coach?”

Igen, sokat segíthet. Segíthet jobban megérteni a jelen helyzetet és önmagadat a jelen helyzetben, hogy megtedd a céljaid felé vezető lépéseket. Hétről hétre, hónapról hónapra. Pénzbe kerül, de hosszú távon sokszorosan megtérül.

“Mivel alap fizetésből élek és vidékről írok, nem tudom, hogy milyen lehetőségek lennének erre nálad kedves Tamás?”

Nem azért nem tudod, mert alap fizetésből élsz és nem is azért, mert vidékről írsz. Csak sejted, hogy az egyéni coaching nem kevés pénzbe kerül és attól félsz, hogy nehezedre esne kifizetni érte a pénzt. Megértem.

Ettől függetlenül ezt tanácsolom: amit szeretnél, annak egyszerűen fizesd meg az árát! Ha nem tanulod meg megfizetni az árát te magad, akkor hogyan fogod megkérni majd másoktól az árát annak, amiből milliárdos üzletemberré fogsz válni? Csak olyan embereken keresztül lehetsz milliárdos üzletember, akik megfizetik az árát annak, amit el akarnak érni (és neked adják a pénzüket valamiért cserébe). Ehhez előbb neked kell olyan emberré válnod, aki megfizeti a céljainak az árát.

“Vagy egyéb javaslat?”

Nincs.

Kedves L.!

Szerintem fizesd meg az árát! Tedd meg a fájdalmat jelentő lépéseket – előbb azokat, amelyek nem kerülnek pénzbe!

Vedd észre, hogy a legrosszabb nem az, ami akkor történhet, ha elkezded megfizetni céljaid árát, hanem pont az, ami most történik: benne tartod magad egy olyan helyzetben, ami számodra fojtogató és amit bérrabszolga üzemmódnak hívsz.

Pénzbe kerül és segíteni fog majd a Jövőkép tréning (március folyamán meghirdetem) és a személyre szabottságnak köszönhetően az egyéni coaching is nagyon sokat lendíthet rajtad (jóval többe kerül, százezres nagyságrend). Kérj ajánlatot, ha gondolod, szívesen adok, minden kötelezettség nélkül.

De ismétlem: kezdd a változást a pénzbe nem kerülő teendőkkel. Nézz szembe magaddal nagyon őszintén: ha látsz olyan teendőt, ami tudod-sejted, hogy előrébb vinne, nem kerül pénzbe, de félelmet érzel, ha rágondolsz, akkor tudd, hogy pont azt kell tenned.

Vannak rá példák itt, Magyarországon is, hogy garázsból, nagyon hátrányos helyzetből indult vállalkozások milliárdos méretűvé tudtak növekedni, neked miért ne sikerülne?

De ez csak egy példa. A milliárdos üzletemberré válásnak nincs kitaposott útja! Vagy kitaposod magadnak, vagy soha nem valósul meg. Lásd online tréning 10. fejezet.

Még valami: a legtöbb ember túlbecsüli, amit egy, és messze alul becsüli, amit tíz év alatt el tud érni.

Nagyon sok sikert!

Üdvözlettel:

Tamás

A Bérrabszolgából milliárdos üzletember bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Semmi baj a munkával, sem a munkahelyekkel. Semmi baj a nukleáris energiával, sem a drogokkal, vagy a nikotinnal, sem a globalizációval.

Ha valamivel „baj” van, az a társadalmi kondicionálás kialakította emberi hozzáállás.

A munkával pénzt kereső tömegek nagy része arról álmodik, hogy hátha valamilyen módon meggazdagszik, hogy soha többé ne kelljen dolgoznia. Álomkép: addig alszom, ameddig jólesik, nem ugráltat a főnök, nem kell értelmetlen értekezleteken részt venni, oda utazom és akkor, amikor akarok, az egész életem egy szabadság.

Az emberi mentalitás legalább száz évvel le van maradva. Az emberek fejében a bőség-szemlélet helyett a hiány-szemlélet uralkodik. És ez látszik az eredményeinken. Amelyek lehetnének sokkal jobbak is.

Mi magyarok a történelmünk során azt tanultuk meg, hogy vesztesek vagyunk, hogy nincs remény, nincs lehetőség. Mohács, 1848, Trianon, a II. világháború, 1956. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért gondolkodunk önmagunkról annyira negatívan. Még most is, a 21. század elején.

Ezen muszáj változtatni.

Ha jobb életet szeretnénk, akkor mindenképpen. Fel kell végre fogjuk, hogy sokkal értékesebbek vagyunk, mint elhittük magunkról. Túl kell lépnünk önmagunk korlátain, hogy megadjuk magunknak mindazt, amit szeretnénk.

Észre kell már végre vegyük magunkban az oroszlánt.

Visszatérve a munkához: a hozzáállásunk egy az egyben tükrözi az önmagunkról alkotott képet. Amit hiszünk magunkról, az önbeteljesítő jóslatként igazzá is válik. A társadalom dolgozó tömegei azt gondolják magukról, hogy mindössze annyira képesek, hogy pénzért cserébe megtegyék azt, amit tőlük a főnökük egy munkakörben elvár. A munkahelyen életüket egy munkaköri leírásra redukálják.

Pedig sokkal többre képesek vagyunk. Ha ezt a képességet felfedezzük magunkban és mozgósítjuk embertársaink javára, a jutalom sokkal több lesz, mint egy fizetés (amiért úgy kell néha kuncsorogni).

Hogyhogy van „munkaidő” és van „szabadság”? Ezek szerint, amikor nem vagyok szabadságon és naponta dolgozni járok, az azt jelenti, hogy nem vagyok szabad? Talán rab vagyok? Minek, vagy kinek vagyok a rabja? Ezek szerint az Élettel nem évi 365 szabadság-napot kaptam? Ha nem, akkor mit? Rabságot?

Azért van a szabadság és azért vannak pihenő-napok, hogy fel tudjunk töltődni, hogy regenerálódni tudjunk. Erre miért van szükség? Mert a munka lemerít. Lemeríti az érzelmi-lelki akkumulátorainkat.

Ennek pont fordítva kéne lennie. A munka kéne minket érzelmileg feltöltsön. Attól váljunk nagyon lelkessé. Munka után azt kéne érezzük, hogy aznap voltak sikerélményeink. Hogy milyen jó volt megtenni, amit megtettünk. Hogy milyen jó dolgokat vittünk véghez.

Ez pont a hozzáállásunk miatt nem történik. Rendben van, hogy fizikailag fáradtak vagyunk a nap végén, de, hogy érzelmileg-lelkileg is azok legyünk? Ez nincs rendben. Ez nagy baj a munkával. Az, hogy nem tesszük bele a szívünket, a lelkünket. Mert nem válogatunk elég jól sem a fejlődési, sem a munkalehetőségek terén. Még kevésbé a hozzáállásunk terén.

Egy üzleti rendezvényen volt szerencsém az Astra-Zeneca brit-svéd multinacionális gyógyszercég svéd ügyvezetője mellé ülni. Névjegykártyát cseréltünk és beszélgettünk – munkáról, vezetésről, emberi teljesítményről. És volt egy érdekes megjegyzése rólunk, magyarokról. Azt mondta, hogy ő úgy lát minket, hogy képzettek vagyunk, okosak, ügyesek és szorgosak, de mintha ezeket mi nem hinnénk el önmagunkról. Szerinte ezt a véleményét sok külföldi vállalatvezető osztja. És ez az ember főleg diplomás magyarokkal dolgozott együtt.

Ha ez így van, az annak a jele, hogy sok magyarnak (még multi cégnél jó fizetésért dolgozó magyar embernek is) nem elég erős az önértékelése. Nem értékeli önmagát elég sikerképesnek, ezért a megnyilvánulásait is ehhez a téves énképhez igazítja. És sajnos az énkép önbeteljesítő jóslat. Ez mindenkire igaz, mindentől függetlenül.

Fel kell már fogjuk végre, hogy milyen végtelenül értékesek vagyunk. Ehhez meg kell tanulnunk a valós potenciálunkban gondolkodni.

Gondolkozz el azon, hogy a munkába járással kapcsolatos érzéseid mit tükröznek? Azt, hogy az Élet csodálatos és örömteli? Vagy azt, hogy egy elviselni való teher?

Vajon miért kaptuk az Életet? Azért, hogy nyögvenyelősen kibírjuk valahogy (a napi nyolc vagy több órát)? Vagy azért, hogy élvezzük mindazokat a lehetőségeket, amelyek munka közben is itt vannak bennünk, csak nem vesszük észre őket?

A legtöbb ember munkával kapcsolatos hozzáállását a félelem vezérli. Félnek, hogy ha nem vállalnak valami munkát, nem lesz pénzük.

A munkával kapcsolatos félelmek közül néhány:

• elveszítem a munkahelyem,
• anyagi lecsúszás,
• mit gondol rólam a főnök és a kollégák,
• rám sóznak további munkát, amihez semmi kedvem,
• ha nem teljesítek jól, kirúghatnak,
• ha kimondom, hogy mit szeretnék, ki fognak nevetni,
• beteg a gyerek, de nem merek szabadnapot kérni, mert akkor félő, hogy…
• jó képet kell vágnom, amikor bosszús vagyok, mert ha nem, akkor…
• halálosan unalmas ez az értekezlet, de nincs mit tenni, végig kell ülni, mert ha nem, akkor … stb.

Pedig az Életet nem azért kaptuk, hogy időnk nagy részében félelemben éljünk.

Az Életet azért kaptuk, hogy élvezzük annak minden pillanatát.

Munka közben nem ez a tipikus. Az a tipikus, hogy félek nem megtenni bizonyos dolgokat. Félek, hogy másképp elveszítem a jutalmat. Ezért megteszem, még akkor is, ha nincs hozzá kedvem.

A kiemelkedő teljesítmény táptalaja nem a félelem, hanem az élvezet.

Ezért kívánatos ezekből a félelmekből idővel egyre többet leküzdeni. Kívánatos eljutnom oda, hogy már soha semmit ne félelemből tegyek, hanem a belső vágyaimtól hajtva.

Ehhez tudatos döntéseket kell hoznom minden olyan helyzetről, amelyben félelem által vezérelve cselekszem. El kell kezdenem cselekedni a félelem ellenére is.

Hangsúlyozom azt a szót, hogy tudatos.

Nemrégiben egy volt iskolatársammal találkoztam és beszélgettünk munkáról és karrierről is. Említette egyik volt évfolyamtársát, aki mérnöki végzettséggel többféle munkahely tapasztalata után rájött, hogy őt nagyon vonzzák a pénzügyek és pénzügyi szervezetekben akar dolgozni. Ez sikerült is neki, dolgozott biztosítónál, majd banknál és tudatos karrier-építésbe kezdett.

Olyannyira, hogy 41 évesen forintban kilenc számjegyű (!) éves fizetést kínált neki egy kereskedelmi bank Romániában, egy üzletág vezetéséért, vezérigazgató-helyettesi pozícióban. Amit a barátom hangsúlyozott, hogy az illető tudatosan építette a karrierjét. Nos, ez a különbség a tudatos cselekvés és a társadalmi kondicionálásból fakadó tudattalan cselekvés között. Egy-két nagyságrend a fizetésben.

Fenti példa nagyon jól mutatja azt, hogy ha pozitív elvárással készülsz arra, hogy teljesíteni tudjál egy adott helyzetben, akkor az a helyzet meg fog téged találni. Nem kell tudjad előre pontosan, hogy hogyan, mindössze annyit, hogy be fog következni.

„Amit sokan szerencsének hívnak, az nem más, mint a felkészültség és a lehetőség találkozása”.

– Anthony Robbins

Éppen ezért, ha saját vállalkozás indításáról álmodsz, dolgozz ki egy tervet arra, hogy előbb-utóbb el is indíthasd. Amíg oda jutsz, hogy elindíthatod, még sok víz le fog folyni a Dunán, de tervezés nélkül tuti, hogy nem fog menni. El kell kezdeni a tervezést, most.

Persze a fizetés nem minden. Fontos, hogy élvezd a munkádat és nap mint nap elégedetten menjél haza a munkából. Az is fontos, hogy értelmes munkát végezzél és a jól végzett értelmes munka tudata érzelmileg és lelkileg feltöltsön. Tragikus az a hozzáállás, hogy valaki erőből karriert épít (ő a „könyöklő típus”, aki azon igyekszik, hogy előre furakodjon és másokat akár le is nyomjon), majd kiég, mert rádöbben, hogy azt sem tudja, miért csinálja az egészet. A kiégés pont a munka értelmetlenségét és a lelki-érzelmi feltöltöttség hiányát jelzi.

Ezt hívjuk úgy, hogy mókuskerék. Angolul patkányverseny (rat race).

A patkányversennyel az a baj, hogy még ha nyersz is, még mindig csak egy patkány vagy.

Sok ember azért dolgozik nagyon sokat, mert ez szuper tudatalatti stratégia arra, hogy ne kelljen szembenéznie élete egyéb területein (pl. párkapcsolat) jelentkező problémákkal. A válaszra, hogy miért dolgozik valaki annyit, van egy szalonképes (mert kell a pénz, mert házat építek, stb.) és van egy igaz válasz (azért, mert ezzel elterelem a figyelmemet életemben meglévő olyan problémákról, amikkel képtelen vagyok szembesülni).

Egy hasonló, tudat alatti logika valamikor rám is igaz volt. Egy számomra fontos valakitől gyerekkoromban nem kaptam meg azt a figyelmet, amit szerettem volna és ami alanyi jogként minden gyereknek kijár. Ezért tudat alatt arra vágytam, hogy megmutassam, hogy én igenis megérdemlem az illető csodálatát és figyelmét. Ezért ki akartam tűnni. „Karriert” akartam.

Amikor erre rádöbbentem, már nem akartam többé „karriert”. Nem kellett többé a kívülről jövő csodálat és elismerés. Megelégedtem azzal, hogy a csodálatot és elismerést megadom én magamnak. És karrier helyett egyszerűen anyagi és nem anyagi bőségben akartam – és akarok ma is – élni. (Azóta naponta vállon veregetem magam és gratulálok magamnak sok mindenhez.)

Hozzáállás kérdése az egész. Az ÉLET úgy működik, hogy garancia semmire soha nincs, de a lehetőségek akkor nyílnak meg előttünk, ha teszünk is azért, hogy megnyíljanak. Lehetőségből sokkal több van, mint elhittük. Naponta ezer és ezer olyan lehetőség mellett elmegyünk, amely lehetőségek valami jobbat hozhatnának az életünkben, csak nem vagyunk felkészülve arra, hogy ezeket a lehetőségeket észrevegyük.

A munkával kapcsolatban azt kell eldönteni, hogy ki szolgál kit? Te a munkát vagy a munka téged?

Biztosítsd, hogy a munkádon keresztül folyamatosan közelítsél a valós potenciálod felé. Azt is, hogy folyamatosan haladj egy olyan életminőség felé, amit úgy neveznél, hogy álmaid élete.

Ne add fel. Tegyél érte. Készülj fel arra, hogy saját vállalkozást indítsál.

Többre vagy képes, mint elhitted magadról.

A A munka nem boldogít. Az, hogy önmagad egyediségét kifejezd és így értéket teremts mások számára, igen. bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.