1.) Mit fognak rólam gondolni? Nem fognak kinevetni?

“Kócs???! Az meg mi? Eszik, vagy isszák?”

Tény, hogy a fogalom tíz éve még annyira sem volt ismert, mint ma.

2.) Vissza fog utasítani, nem akar velem találkozni, és attól nagyon rosszul fogom érezni magam.

Igen, volt ilyen. Tényleg rosszul éreztem magam. Azt éltem meg, hogy nem kellek.

3.) Nem fogja elfogadni (soknak fogja tartani) az árat, így nem kötünk üzletet, és az nekem kudarc (azaz rosszul érzem magam).

Ez sokszor előfordul még ma is. De már nem élem meg kudarcként.

Egyesek ügyfeleid lesznek.

Mások nem.

És akkor mi van?

Ez a vállalkozói lét természetes velejárója.

4.) Nem fogom tudni elmondani vállalkozásom lényegét abban a pár mondatban úgy, hogy a másik fél utána azt mondja, hogy “többet akarok tudni!”

Hiszed, nem hiszed, volt, hogy a kezdetekben néha belezavarodtam a mondandómba, és bizony kínos volt. Később, miután megtanultam “elegánsan felsülni”, ez már nem okozott gondot.

Nem azt jelenti, hogy soha többé nem zavarodtam bele “előkészített” sablon mondatokba. De mivel már tudtam kezelni a belezavarodást, nem lett zavar belőle, mert spontánul “kivágtam magam”.

Egy idő után persze minden ment spontánul, így nem voltak “előkészített” sablon mondatok, amikbe belezavarodhattam volna.

5.) Kellemetlenül fogja érezni magát, ha rátelefonálok, és érdeklődöm az ajánlat felől.

“Most miért zavar? Mit képzel magáról? Ha akarom, majd hívom én!”

Jól emlékszem, édesanyám hányszor mondta, hogy “ne zavarjam” azt, akit éppen fel akartam hívni…Vagy azért, mert túl korán van, vagy azért, mert túl késő van, vagy azért, mert ki tudja, éppen alszik az illető…stb….stb.

Az üzleti életben megtanultam, hogy ha csak kimondottan nem kérte, hogy NE hívjam, semmi gond, ha az idejét maximálisan tiszteletben tartva, barátságos hangon felhívom és érdeklődöm.

Ha nem ér rá, azt megmondja, és megkér, hogy hívjam később.

Arról már nem beszélve, hogy a mai technikával bárki simán el tudja érni, hogy meg se szólaljon a telefonja. És ez az ő felelőssége.

6.) “Alig néhányan nyitották meg a hírlevelet, amit kiküldtem, hát olyan gyengét írtam?!”

“Nagyon gyengék az írásai…”

Azóta megtanultam, hogy nagy a szórás a megnyitási arányok között, és ezt tényként elfogadom. Vannak nagy, és vannak alacsony megnyitási arányú hírlevelek.

Vannak jól eltalált tárgy mező szövegek, vannak jól eltalált címsorok, és vannak jó hírlevél szövegeim.

És vannak gyengék is.

Mindig az olvasók “mondják meg” nekem, hogy milyen volt, amit kiküldtem.

A konkrét számokat látom a levél statisztikáiban.

És ez csak néhány a félelmeim, a belső gátjaim közül, amelyekkel az évek során vállalkozóként több-kevesebbszer szembesültem…

Egyébként a legtöbb félelem az értékesítéshez kapcsolódik, ezért, ha szeretnéd őket legyőzni, akkor olvasd el, miről szól a konzultatív értékesítési tréningem >>

A Mitől féltem, mint vállalkozó? bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába. Minden alkalommal, amikor az egyik majom megpróbált felmászni a létrán, a kutatók a többieket leöntötték hideg vízzel.

A majmok hamar megtanulták, hogy amikor valamelyikük elindul a létrán, azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, akkor jön a hideg zuhany az égből.

Nem sok idő kellett hozzá, hogy egyik majom se próbálkozzon többé felmászni a létrán.

Banán ide, banán oda…

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem kaptak hideg zuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.

Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt. Elindult a létrán és rögtön kapott érte…

Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a legújabb majom megverésében, holott nem tudta a verés miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.

A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet.

Most már senki nincs az eredeti 5 majomból.

Egyik majom sem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.

Egyik majom sem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.

Mégsem másznak fel érte.

Miért?

Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:

“Nem tudom. Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok. Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.“

Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.

Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?

Ki mondta azt, hogy ez így jó?

Ki döntötte el?

Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…

Jobb, szebb? Nem tudjuk.

Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.

Csak ülünk lent a létra alatt, és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki merészeli megkérdőjelezni a “törvényt”…

A Majom, banán, hideg zuhany bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Engedélyével egyik leveléből idézek:

“Kedves Tamás,

egy hete találkoztunk és azóta minden nap foglalkoztam az általad adott feladatokkal.

Megkaptam tőled a “Lelkesítő életcélok kitűzése…” anyagot, ami szuper, mert ilyen mélységben és ilyen összeszedetten még nem láttam magam előtt a lényeget.

Ahogyan azonban haladok előre a kérdések megválaszolásával, néha teljesen leblokkol az a tudat, hogy ezeket meg fogom osztani veled. Ezért nem mindig válaszolok 100 %-ig őszintén – és ez amellett, hogy persze nevetséges, a lényeget veszi el. Ha elferdítem a dolgokat, azzal nem fogok előrébb jutni.

Természetesen azért kértem a segítségedet, mert úgy érzem, hogy szükségem van rá, de rájöttem, hogy nincs a világon egy ember sem, akinek én ezekről a legbensőbb gondolataimról beszéltem volna (ami nem jelenti azt, hogy nem szeretnék).

Reméltem, hogy a személyes találkozás segíteni fog abban, hogy megbízzak egy addig ismeretlen illetőben (ez így is történt), de arra nem számítottam, hogy te leszel az első ember, aki szinte besétál a lelkembe, a gondolataim közé. Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg normálisan, de félek ettől.

Légy szíves, ha majd lesz időd írj egy pár sort nekem, hogy helyre billentsd bennem ezt a dolgot (vagy hogy én a helyére tudjam billenteni), mert így csak állandóan át-, meg átfogalmazom a válaszaimat – így pedig sosem lesz kész :).

(Ez csak az én érzésem, amit érzek, vagy gondolatom, amit gondolok – de hogyan változtassam meg?)

Köszönöm az eddigieket!”

Az én válaszom:

“Kedves A.!

Köszönöm, hogy írtál, én is gondoltam rád, hogy vajon hogyan haladsz a feladatokkal?

A kérdőívekben levő kérdésekről van szó, igaz?

Igyekszem leírni legjobb gondolataimat, maximálisan azzal a szándékkal, hogy téged segítselek.

„Egy problémát nem lehet azon a gondolkodási szinten megoldani, amelyen az született. A megoldáshoz egy más gondolkodási szintre kell jutni.” – A. Einstein

Bizonyára ismerted már ezt az idézetet. A coaching pont ebben segít: a más (ha akarod, mélyebb, ha akarod magasabb) gondolkodási szintre jutásban.

Minden ember alkotója a saját életének és körülményeinek, a saját döntésein keresztül. Itt az is döntés, hogy nem döntök. Minden cselekvés mögött van egy érzés és minden érzés egy gondolatból származik.

Tehát: gondolat -> érzés -> cselekvés. Mindig. (Persze létezik visszahatás is, de ami elsődleges, az ez a sorrend.)

Akkor tudunk valamit életünkben (vállalkozásunkban) megváltoztatni, ha elkezdjük MEGFIGYELNI a saját gondolatainkat és érzéseinket. Mert csak, ha megfigyeljük őket, csak akkor kerülünk tudatába a gondolatainknak és érzéseinknek. Csak így lehetünk „én-tudatosak”.

Megj.:

tudatos = mi zajlik odakint?

én-tudatos = mi zajlik bennem?

Tipikusan figyelünk kifelé, a külvilágba, illetve reggel, mielőtt mondjuk elindulunk otthonról, tükörbe nézve megfigyeljük a külsőnket.

De a legfontosabbakat – a saját gondolatainkat, ill. érzéseinket – nem szokásunk megfigyelni.

Sajnos ezt nem tanították az iskolában.

A kérdőívek kérdései – illetve a konzultációk során elhangzó kérdések, amelyek döntő többsége számomra intuícióból fakad  – pont az eddig meg nem figyelt dolgokra irányítják a figyelmet. Az, amire eddig nem figyeltél (eléggé), nem eléggé tudatos. Amikor elkezded megfigyelni – mert kérdésekkel ráirányítom a figyelmedet -, akkor a dolgok elkezdenek tudatossá válni.

A coaching két dolgot eredményez: TUDATOSSÁGOT és FELELŐSSÉGET.

Tudatosság = a valóság teljes, átfogó, torzításmentes észlelésének a képessége.

Felelősség = annak elfogadása, hogy alkotója és teremtője vagyok az életemnek, így vállalom a döntéseim összes következményét

A kettő együtt eredményezi a változást.

Amikor olyan területre irányul a figyelmed, amely terület számodra negatív érzelmi asszociációkkal „van tele”, akkor ilyenkor máris elkezdesz negatív érzelmeket érezni.

Ez lehet bármi: félelem, szorongás, szégyen, harag, aggodalom stb.

A negatív érzelmeket automatikusan kerüljük, mert kellemetlenek. Ez érthető.

Most, hogy elkezdtél megfigyelni dolgokat a saját gondolataidban, feltételezem, hogy máris felbukkantak benned negatív érzelmek és természetes, hogy ezek számodra kellemetlenek.

Amikor olyan gondolatunk kerül elő, ami számunkra (vagy a társadalomban) ítélkezés alá esik (helyes – helytelen, jó – rossz, erkölcsös – erkölcstelen címkék, “jaj, ha megtudják, mit fognak szólni?!”…), akkor jön a negatív, kellemetlen érzés IS.

Tehát benned MÁR MOST megjelent egy negatív érzés (anélkül, hogy előttem még bármit felvállaltál volna), amit a megfigyelt gondolat váltott ki benned. Megj.: ez a gondolat és a hozzá társuló érzés is BENNED VAN.

Én még nem is tudok róla, te máris érzed, amit érzel. Természetesen, ezt az érzést szeretnéd elkerülni, ezért nem szeretsz arra gondolni, hogy bárkivel is megoszd.

Itt hívom fel a figyelmedet a Coaching Megállapodásban foglalt egyik dőlt betűs mondatra:

„A gondolataid bírálat nélküli követésével…”

Az, hogy bírálat nélküli, azt jelenti, hogy NINCS ÍTÉLKEZÉS. Részemről TELJES ÉS MAXIMÁLIS elfogadása van bárminek, amit nekem mondasz (vagy leírsz).

Nekem ügyfél nem tud olyant mondani, amin én kiakadnék, vagy szörnyülködnék, vagy ami fölött ítélkeznék, vagy bírálnám vagy kritizálnám (kivéve természetesen a közösségre veszélyes terveket, mint pl. terrorista cselekmények eltervezése – ha ilyenről szereznék tudomást, akkor bizonyára kötelességem jelenteni a rendőrségen… de hál’Istennek ilyen ügyféllel még nem találkoztam és hiszem, hogy nem is fogok  🙂 )

Az, hogy én ítélkezés nélkül viszonyulok ügyfelem BÁRMILYEN gondolatához és/vagy érzéséhez, szükséges feltétele annak, hogy az ügyfelemet TUDATOSSÁGHOZ és FELELŐSSÉGHEZ segítsem.

Ha ítélkezés van, akkor kellemetlen negatív érzelem is van, azt pedig tudat alatt mindenki szereti elkerülni.

Ha nincs ítélkezés, akkor negatív érzelem sem társul az adott gondolathoz, így nincs akadálya annak, hogy az adott gondolatot megfigyeljük.

Az adott gondolat megfigyelése nélkül NINCS más gondolkodási szintre kerülés, amely szinten a probléma megoldódik. Ezért fontos a coaching együttműködésben az ítélkezés és bírálat mentesség.

Ennyi a „coaching elmélet.” Ha ezekből valami nem világos, azt bátran írd meg.

Nekem egyetlen érdekem van minden ügyféllel szemben: az, hogy segítsem őt az előrehaladásban, hogy segítségemmel elérje az eredményt, amit el szeretne érni.

A kérdőívekben szereplő kérdésekre adott válaszokról nem tudom azt mondani, hogy mindegyik szörnyen kritikus az együttműködés szempontjából. Hiszen (még) nem is tudom, mi a válasz…

De azt sem tudom mondani, hogy teljesen érdektelen.

Én azt mondom, hogy minél több belső gondolatodat és érzésedet kezded megfigyelés alá helyezni (akár úgy, hogy azt velem is megosztod, akár úgy, hogy nem), annál tudatosabb leszel.

Ez pedig mindenképpen segít!

Megnyugtatásul: nem kötelező olyan valamit leírnod/elmondanod, amit nagyon nem szeretnél.

Szíved joga valamit bezárni magadba és nem megosztani velem.

Nem állítom, hogy minden kérdés megválaszolása kritikus az együttműködésünk szempontjából.

DE (és itt a DE 🙂 ) a te jól felfogott érdeked és HASZNOD (!), hogy tisztán láss saját gondolataid és érzéseid tekintetében.

Amikor nehezen megosztható gondolatot osztasz meg velem, és azt tapasztalod, hogy azt a gondolatot én maximálisan elfogadom, és nem keltek benned sem bűntudatot, sem szégyent stb., akkor azzal megszerzed azt a tapasztalatot te magad is, hogy az a gondolat maximálisan rendben van.

És TE IS maximálisan rendben vagy.

Ennek hihetetlen ereje van!

Mert akarjuk, nem akarjuk, a „társadalmi közgondolkodás” ránk nyomta a bélyegét ebben a tekintetben (is): ítélkezés tárgyává tett nagyon sok mindent, amit nagyon, de nagyon nem kellett volna. Ezek között nagyon sok minden van és lehet: családi múlt, szülők háttere, anyagi helyzet, pénzzel való bánásmód, egészségi és párkapcsolati dolgok, szexualitás stb. stb.

Pl. a szexualitás önmagában tele van mindenféle romboló hatású szégyennel, félelemmel, felelősség hárítással stb. Kár, nagy kár.

Szóval A TE NAGY HASZNOD felfedezni magadban, hogy olyan dolgok (pl. történések a múltadból, amiket mondjuk nehéz elfogadnod, ezért azóta is ítélkezel önmagad felett és így negatív érzelmeket generálsz magadban), amikkel kapcsolatban negatív érzelmeket táplálsz, – ezért nehéz elfogadnod – egyáltalán nem szükséges, hogy terhelve legyenek negatív érzelmekkel, és a coaching RENDKÍVÜLI MÉRTÉKBEN fel tud szabadítani – érzelmileg és lelkileg is (ez persze vissza hat a testre is = egészség).

Amit mondani akartam: nem kötelező olyan gondolatokat leírni, amiket nagyon nem akarsz.

Ugyanakkor a rejtett gondolatok felszínre hozatala és ítélkezés nélküli vizsgálata nagyon, nagyon felszabadító tud lenni és felszabadít nem keveset azokból a kreatív energiákból is, amik segítségével problémáidra saját magad meg tudod találni a helyes válaszokat.

Annyit és csak annyit ossz meg velem, amennyit „elbírsz”, mert ez iránt is TELJES ELFOGADÁSSAL vagyok, hogy te most itt tartasz és neked ennyi fér bele a dologba.

Ehhez viszont azt is hozzá teszem, hogy minél nyíltabb vagy – nem előttem, hanem saját magad előtt (persze a változáshoz kell egy külső személy is) – , annál több hasznod lesz az együttműködésünkből.

Avagy ha releváns dolgot hagysz rejtve az együttműködésünk előtt, akkor a folyamat hatékonyságát csökkented.

Később meg fogod látni, hogy a „self-coaching” képességed is fejlődni fog, így később sok mindent képes leszel megfigyelni saját magadon, külső segítség nélkül, egyedül, ítélkezés NÉLKÜL.

A változáshoz és életed során a későbbi sikereidhez nagyon nagy mértékben hozzá fog járulni az, hogy elkezded a fejedben – a gondolataid között – lebontani az ítélkezést.

Ez is nagyon nagy haszna az együttműködésünknek.

Remélem, sikerült érthetően fogalmaznom. Ha bármi kérdésed merülne fel a fentiekkel kapcsolatban, vagy, ha valami nem tiszta, bátran írd meg.

Azt gondolom, magától értetődő – de, ha ne adj’Isten nem lenne az, akkor leírom – , hogy részemről minden ügyfelem irányában a diszkréció 100%-os , így garantálom, hogy minden, amit leírsz valahol, vagy ami elhangzik kettőnk között, szigorúan kettőnk között marad, és harmadik fél arról soha semmilyen formában tudomást nem fog szerezni (kivéve, ha engedélyt adsz rá).

Kérlek jelezz vissza, hogy mennyire volt érthető, amit leírtam?

Üdvözlettel:

Tamás”

A Félelem a coaching együttműködésben bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.