Kedves János!

Köszönöm a hozzászólásodat.

Igen, jól mondod. A tárgy mező durva és erőszakos. Bár számomra nem azt takarja, amit te leírtál. De megértem, hogy neked azt jelenti.

Talán nem csoda, hogy ezt írtam – hadd soroljuk ezt is a gyermekbántalmazás következményeihez. (Nem mintha nem tudnék uralkodni magamon.) Sőt, a következmények még ennél is súlyosabbak tudnak lenni. Lásd súlyos gyermekbántalmazást átélt, súlyosan sérült lelkű politikusok milliókat érintő őrült döntéseit.

Súlyos büntetőügyekben nagyon járatos ügyvédnő mondta egyszer, hogy szent meggyőződése, hogy az elítéltek 99%-a súlyosan bántalmazó gyermekkort tud maga mögött.

Kimondottan célom volt vele, hogy olvasóim felkapják a fejüket, és megnyissák a levelet, mert tudom, hogy az ilyen tárgy mező tőlem szokatlan.

Hál’Istennek akár csak édesapám, én is egy abszolút békés, erőszakra nagyon nem hajlandó ember vagyok (kivéve talán önvédelemből – és inkább arra se kerüljön sor).

A bántalmazó minősítése helyett én inkább a cselekedetet minősíteném, és arra szavazok, hogy a bántalmazó menjen terápiára, és dolgozza fel az őt ért traumákat, és lássa meg magában (is) az isteni csodát.

Spinoza szerint ha nem látod meg Istent egy gyermek szemében, akkor sehol sem látod meg.

Üdvözlettel:

Tamás

Megértem a felhaborodásodat, magam is gyermekbántalmazó szülők gyermeke vagyok. A “basszák meg”- felkiáltású címet azonban durvának és erőszakosnak találom. Ez a kifejezés ugyanis számomra mindig a megerőszakolás szinonimája volt: valakin valaki kiéli szekszuális vágyát, nem arra koncentrálva, hogy a cselekmény kölcsönös vágy, akarat, beteljesülés lesz-e, a következményeket ki vállalja.
Ebből következően, egy erőszakos személyiség inkább NE BASSZA MEG, inkább kapja meg azt a minősítést, amit megérdemel! Akkor is, ha neki is “nehéz gyermekkora volt”.

Üdv,
Régi követőd:
János

A két nagyobbik gyerekem 16 és 14 évesen jött el az anyjuktól két éve, és most küzdök a kisebbik 12éves lányomért.
Ennek az ügynek a hátterében pontosan ez az alacsony felelősségi szintű viselkedés van, amelyet nem tűrök el, és nem hallgatok mint apa.
Nem vagyok gyenge kezű az ügyben, és mivel ez a két gyerek hatalmas minőségi változáson ment át mellettem ez alatt a két év alatt, már csak azért sem hagyom ott a kislányomat bokszzsáknak a túloldalon. Az, hogy küzdök a lányomért, akit nem láttam három és fél éve, a testvérei pedig két éve, azért van, mert nem engedem, hogy egy idióta mintát vigyen tovább, amelyet a túloldalon sulykolnak a fejébe.
A legbátrabb a 16 éves lányom volt 2021-ben, mikor engem azzal fenyegettek, hogy fejbelőnek vadászpuskával, mezítláb kiszaladt hozzám.
Nagy ívben leszarom, ha valaki dühös rám, viszont ne a gyerekemet nyírja ki, hanem vállalja a felelősséget.
Egyre többen emelik fel hangjukat a magyar közigazgatás hiányosságaival szemben. Az ügy érdekessége, hogy 3-4 végrehajtás beadása mellett gyakorlatilag mégis meggátolják a gyermekemmel való kapcsolattartást, ezzel támogatva a felelőtlen szólői magatartást, amely semmiképp sem a gyerekem érdeke.
Az a véleményem, hogy mind a gyámhivatal munkatársait, mind pedig a bírót el kéne marasztalni és elzárni, amikor nem a jogot képviselik, hanem a jogtalanságot.
Nem igazságot szeretnék, hanem jogot, hogy amely határozatot hoztak, azt tartassák be, de sajnos erre is képtelenek.

Üdv
Zoltán