Az ítélkezés az, amikor

• felületesen,
• részletes, mindenre kiterjedő vizsgálódás nélkül,
• a valóságos tények ismeretének hiányában,
• néha egyenesen “csípőből”

hozol döntést.

Úgy, hogy a döntésben rejlő kockázatokat észre sem veszed.

Ennek ára mérhetetlen. A saját vállalkozásodban és életedben ezt az árat te fizeted. De a munkatársaid, sőt, a családtagjaid is fizetnek – a te ítélkezésed miatt.

Félreértés ne essék, dönteni kell. Aki célra tart, és van egy iránya, annak sokszor sok mindenben döntenie kell. A kérdés az, hogy milyen alapon hozol döntéseket?

Érzelmi alapon?

Feltételezések, sejtések, előítéletek mentén?

Ego által vezérelve?

Vagy bizonyított, minden ember számára azonos módon értelmezhető, tényszerű adatok mentén?

Facebookon számtalanszor látok olyan posztot, amelyről sejthető, hogy a megosztás az alábbi gondolatmenet szerint történt:

“hoppá, ez a kép igazolja a hitrendszeremet!…ez csak igaz lehet!…na ugye, hogy úgy vannak a dolgok, ahogy én látom!…megosztom, hogy lássátok ti is, milyen bizonyítékai vannak az én igazságomnak!”

A téma egyébként lehet bármi. A választásokat megelőzően a politikai töltetű posztok voltak többségben, mindkét tábor szimpatizánsai részéről. De látok posztokat a tisztított víz kontra csapvíz témától kezdve az amerikai fegyvertartásig sok, nagyon sok témában.

Vannak segítséget kérő posztok, amelyeket sokan gyorsan megosztanak (ezért úgy érzik, hogy ők ezzel most valakinek segítettek, így könnyedén “letudták” a felebaráti szeretetet) – ahhoz, hogy pár perccel később valaki odaírja, hogy ezt már három éve posztolta a segítséget kérő, ez a poszt is sokszor “körbejárt” az interneten, és a helyzet, amire az illető segítséget kért, azóta már rég megoldódott…

Nagyon ritka, hogy valaki az ilyen jellegű posztja mellé odaírná, hogy “nem ismerem a teljes, pontos, átfogó, tényszerű igazságot.”

De mégis úgy oszt meg valamit, mintha az adott területnek ő szakembere lenne…

Általánosítások… kontextusból kiragadott szavak… részinformációk… dolgok egyoldalú bemutatása… hosszan sorolhatnám.

Minap a következő képet láttam közzétéve a Facebookon:

Iskoláskorúnak kinéző fiatalok a mobiltelefonjukat nézegetik a világ egyik leghíresebb festménye (Éjjeli őrjárat, Rembrandt) mellett.

A képhez kapcsolt kísérő szöveg: “Egy kór-kép”. A kép alatt: “….avagy a művészet halála.”

A lájkok között van pár dühös  is.

Tény: nem beszéltem a képet megosztó emberrel.

Tény: nem tudom, mikor készült a kép.

Tény: nem tudom, ki készítette a képet.

Tény: nem tudom, mik voltak az előzményei a képen látható helyzetnek.

A kontextust sem ismerem.

Akkor én a magam részéről hogyan tudnám levonni a következtetést, hogy a fiatalok mobilnézegetése a művészet halálát jelentené?

A kép alatt megjelenik valaki mástól egy más szempontot felvető komment. Azt írja, hogy ez a kép már sokszor körbejárt az interneten, a fiatalok a múzeum saját alkalmazásában olvasnak vagy néznek valamit. Simán lehetséges. Ugyanúgy, mint az, amit egy másik kommentelő írt, hogy a tanár kiment a vécére, és közben a gyerekek rákattannak a mobiljukra.

Késztetést éreztem, hogy kommenteljek, ezt írtam:

“ nagyon sok lehetőség igaz lehet, bármelyiket is ki tudná bizonyítani?

– azt is el tudom képzelni, hogy a gyerekek tényleg a múzeum online alkalmazását használják
– azt is el tudom képzelni, hogy a tanár tényleg a vécére ment, ez alatt a gyerekek kicsit “kikapcsolnak”
– azt is el tudom képzelni, hogy a tanár a vécére ment, és előtte kiadott egy feladatot a gyerekeknek, hogy valamire keressenek rá az interneten, és tájékozódjanak, amikor visszajön, azt meg fogják beszélni
– azt is el tudom képzelni, hogy olyan gyenge a tanár, hogy tényleg nem tudja felkelteni a gyerekek érdeklődését, ezért ők az első adandó alkalommal másfelé fognak figyelni
– azt is el tudom képzelni, hogy már több órája a múzeumban vannak, és éppen tartanak egy kis pihenőt, amikor is a tanárnak semmi elvárása nincs a gyerekek felé
– azt is el tudom képzelni, hogy a tanár vezetésével már megbeszélték a képet, és az annyira felcsigázta őket, hogy a pihenés ideje alatt is tovább kutakodnak az interneten, a képpel vagy Rembrandttal kapcsolatban
– azt is el tudom képzelni, hogy most terjedt el a hír a diákok között, hogy a felvételi eredmények fent vannak az interneten, naná, hogy mindenki előkapja a mobilját
– és még hány és hány ezer lehetőség elképzelhető….
Ki az, aki tényszerűen ismeri a kép készítésének körülményeit, előzményeit?
Ki az, aki a tényszerű igazságot minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja?
Imádunk ítélkezni, és a magunk feltételezett igazát bizonygatni (lásd politikai töltetű, tényszerű adatok hiányában önmaga igazságát bizonygató, rém felületesen ítélkező posztok százait), és még csodálkozunk, hogy a világ(unk) nem változik…”

Minden, látszólagos igazságnak tűnő dologgal kapcsolatban előbb tedd fel magadban a következő kérdést: amiről úgy hiszem, hogy tudom, és amit állítok (netán közzéteszek Facebookon), azt egy bírósági peres eljárásban megdöntethetetlen bizonyítékként fel lehetne használni? A pártatlan bíróság el fogja-e fogadni, mint tényszerű bizonyítékot?

És ez még hagyján, ha valaki egy ilyen képből a “mai fiatalok” milyenségére vonatkozó következtetést von le…

Vannak ennél sokkal nagyobb árat igénylő felületes ítélkezések is.

Például a vállalkozásodban

Egyik pénzügyi pozícióra az önéletrajza alapján egy briliáns, nagyon megfelelőnek tűnő jelölt jön interjúra. Köszöntöd, lebonyolítod az interjút, mindenre tökéletesen válaszol. A racionális érveket figyelmen kívül hagyva nem adsz neki ajánlatot, mert az illető az átlaghoz képest túlsúlyos, és számodra egy embernél ez gyengeséget jelent.

Szerelmes leszel egy üzleti elképzelésbe. Alapos, nagyon átgondolt, ellenőrzött adatokra épített  stratégia és üzleti terv nélkül rászánsz a fejlesztésre jó néhány millió forintot. Mégis, mit tudsz arról, hogy a piac mennyire lenne vevő a kínálatra?

Egyik embered két órával a munkaidő kezdete után érkezik meg, ezért kérdezés nélkül kirúgod. Honnan tudod, hogy nem a cég érdekét képviselte sikeresen egy kivételesen házon kívüli megbeszélésen, ami reggel 8-kor kezdődött, és amin ő a cég érdekeit sikeresen megvédte?

Cégednek egyik megüresedett pozíciójára felveszed a barátodat. Teszed ezt a tények vizsgálata nélkül, érzelmi alapon, mert segíteni akarsz neki.

Az elmúlt öt év lendületes növekedése olyan elégedettséggel tölt el, hogy a konkurenciát egyenesen lesajnálod. Mindenféle konkurencia elemzés nélkül elkönyveled, hogy ők téged utol már soha nem fognak érni. Honnan tudod, milyen trendek vannak a piacon, és annak a te aktuális stratégiád mennyire felel meg? Miből feltételezed, hogy az elmúlt öt év növekedése még több évig töretlenül tartani fog? A sikerből származó elbizakodottságnak (is) nagy ára szokott lenni – később.

Tényszerűen tudod-e, hogy a legjobb embered titokban nem pályázik máshová? Ezt nem is tudhatod…

Tényszerűen tudod-e, hogy a projektednek a jelen helyzetben mennyi a kumulatív költsége? Ha jól építetted fel a projektet, akkor ezt ismered.

Tényszerűen tudod-e, hogy melyik címsor hatásosabb a kampányod landing oldala tetején? Futtattál A/B tesztet, és annak eredményei alapján választod ki a címsort? Vagy azt választod, amelyik neked tetszik nagyon?

Amikor nem megalapozott tények alapján hozol döntést, az olyan, mintha reménykednél, hogy majd megszületnek a vágyott eredmények. A remény pedig – mint azt jól tudjuk – a legnagyobb pénztemető.

Igen, hallom, mit mondasz: “de nem tudok mindent mérni, nem lehet mindent tényszerűen meghatározni, márpedig dönteni akkor is kell.”

Ez igaz. Az intuíciónak a megannyi vezetői döntés sűrűjében óriási szerepe van. Sokszor nincs idő, vagy nincs lehetőség mindent tényszerűen lemérni vagy ellenőrizni.

Honnan is tudhatnád, hogy a legjobb embered mit csinál otthon? Persze, hogy nem tudhatod. De ha jó emberismerő és jó vezető vagy, akkor kevésbé valószínű, hogy váratlanul fel fog mondani. Valószínűbb, hogy észreveszel jeleket, amikre időben tudnál reagálni. De tényszerű bizonyítékod akkor sem lesz a kezedben. (Hacsak nem felejti a nyomtatóban az önéletrajzát, amit másnap korán reggel te veszel kézbe elsőnek…)

Tényszerű adatok hiányában a jó vezető intuíció alapján hoz döntést.

A vezetői döntésekben a tényszerű adatoknak és az intuíciónak egyaránt fontos szerepe van. Tényszerű adatok alapján dönts mindig, amikor a dolgokat mérni lehet, és rendelkezésre állnak a számok. Használd az intuíciódat az emberi kapcsolatokban, a tényekkel és adatokkal alá nem támasztható döntésekben.

Amennyire csak lehet, törekedj mindig a valóság pontos, tényszerű megismerésére. Erre nagyon fontos, hogy rászánd az időt és a fáradtságot. Ezzel fogod megspórolni magadnak a hibás döntések jóval nagyobb árát.

Ha gyorsan akarsz haladni fölfelé a létrán, dönts minél többször gyorsan, “csípőből”, előítéletek mentén, érzelmi alapon. Ha biztos szeretnél lenni abban, hogy annak a falnak támasztod a létrát, amelyikre tényleg fel szeretnél jutni, akkor folyamatosan törekedj a teljes, átfogó és torzítatlan valóság megismerésére: amennyire csak lehetséges, gyűjtsd, és elemezd a tényszerű adatokat. A többi helyzetben meg támaszkodj az intuíciódra.

======================================================

Sejted, hogy céged érdekében tudnál jobb döntéseket is hozni?

Sokszor vagy bizonytalan, és csak reménykedsz, hogy a döntésed jó lesz?

Szeretnél tisztábban látni nehéz döntési helyzetekben?

Ha igen, akkor kérj ajánlatot vezetői coaching támogatásra, az itt leírt lépések szerint >>

A Az ítélkezés ára bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Amikor vállalkozókkal, cégvezetőkkel beszélgetek, és mondom, hogy mivel foglalkozom, elkezdik latolgatni, hogy abból nekik mi hasznuk lehet.

És gyakran elhangzik a következő mondat: “Nem tudom elképzelni, mi újat mondhatnál még nekem…”

Mert már annyi könyvet elolvasott, és már annyi előadáson részt vett…

Az iskolarendszer nagy hibája, hogy elsősorban – és szinte csak kizárólag – tudást közvetít. Hasznos, hasznos – bizonyos tudás, bizonyos mértékben…

de…

és itt a NAGY DE!

Mit ér a tudás, ha nem tudod alkalmazni?

Mit ér a tudás, ha nem vagy motivált?

Mit ér a tudás, ha annak alapján csak azt tudod elképzelni, hogy az, amire igazán vágysz, nem lehetséges?

A tudásod gyakran olyan, mint sok ezernyi puzzle darab óriási, rendezetlen kupaca

Nem is tudod, hogy egészen pontosan mit tudsz.

Nem tudod, milyen tudást (amit valamikor valamilyen szinten elsajátítottál) honnan szedj elő.

Nem tudod, melyik tudás mire jó.

Nem tudod, melyik tudás melyik másik tudással együtt ér nagyon sokat.

Nem tudod, melyik tudás évült el azóta, hogy tanultad.

Ezért azt sem tudod, melyiket lenne érdemes frissíteni.

Nem tudod, hogy az előtted álló célok érdekében mi az a tudás, amire tényleg szükséged van.

Nem tudod, miért haladsz olyan lassan a céljaid felé. (Azért, mert túl sok tudásod van.)

Nem tudod, hogy a tudásod halmazából melyik az a 20%, amelyik az eredményeid 80%-áért felel.

És nem tudod, mitől lennél még motiváltabb? (Naná, ezt sehonnan megtanulni nem tudod, mert sehol senki nem írta le. Ezt magadnak kell felfedezned – magadban.)

Nem tudod, hogyan válj vezetővé.

Nem tudod, hogyan lehet még több szabadidőd. (Hm…az iskolában, egyetemeken azt vajon miért nem tanítják?)

Nem tudod, hogyan érj el többet, kevesebb stressz mellett.

És nem tudod, hogyan legyen még több örömöd az életben.

Hogy mi a hasznod abból, amit kínálok?

Vállalkozásod, és egész életed olyan, mint ködben autót vezetni.

Alacsony a látótávolság, ezért csak óvatosan haladsz.

Az én segítségemmel a köd felszáll, tisztábban fogod látni, hogy milyen az út előtted, így korábban hozol meg stratégiai döntéseket, és gyorsabban fogsz haladni – abba az irányba, amelybe a tényleges célod van.

Hogy egyes programjaimban van némi tudás átadás is? Hogyne, van.

De nem ezen van a hangsúly, és nem ettől leszel még sikeresebb. Hanem attól, hogy:

• jobban fogod tudni, hogy az adott helyzetben mik a valós motivációid és prioritásaid,
• jobban fogod tudni, mik a valós külső körülmények, azaz tisztábban fogod észlelni azt, ami van, szemben azzal, amit csak hiszel, hogy van,
• ezért korábban és határozottabban fogsz meghozni olyan döntéseket, amelyek hosszú távon neked milliókat fognak hozni.

Másképpen megfogalmazva: jobban meg fogod érteni a tényleges helyzetet, amiben vagy, és önmagadat az adott helyzetben, ezért jobb döntést fogsz hozni, mint egymagad arra képes volnál.

Mire van szükséged a tudás mellett (vagy helyett)?

Két dologra:

1.) Tudatosság.

A tudatosság a valóság teljes körű, átfogó, torzítás nélküli észlelésének a képessége.

Minél tisztábban látod azt, ami van, szemben azzal, amit csak hiszel, hogy van, annál jobb döntéseket fogsz hozni.

2.) Felelősség.

A felelősség egy döntés, hogy a vágyott eredményeket senkitől és semmitől nem várod, csak önmagadtól. Az, hogy adott döntést tudatosan, a tények ismeretében hozol meg – kiegészítve az intuícióddal. De a döntés a tiéd, mert a célt te akarod.

Ez nem azt jelenti, hogy másokkal nem fogsz együttműködni (sőt!), hanem azt, hogy a céljaid felé történő haladással kapcsolatos kezdeményezést mindig magadnál tartod.

Amikor azt latolgatod, hogy valamelyik programomon vajon megéri-e neked, hogy részt vegyél, vagy ha egyéni vezetői teljesítményfejlesztésben gondolkodol, akkor olvasd újra ezt a blog bejegyzésemet. Remélem, segít a döntésben.

A Mi hasznod van belőlem? bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.

Semmi baj a munkával, sem a munkahelyekkel. Semmi baj a nukleáris energiával, sem a drogokkal, vagy a nikotinnal, sem a globalizációval.

Ha valamivel „baj” van, az a társadalmi kondicionálás kialakította emberi hozzáállás.

A munkával pénzt kereső tömegek nagy része arról álmodik, hogy hátha valamilyen módon meggazdagszik, hogy soha többé ne kelljen dolgoznia. Álomkép: addig alszom, ameddig jólesik, nem ugráltat a főnök, nem kell értelmetlen értekezleteken részt venni, oda utazom és akkor, amikor akarok, az egész életem egy szabadság.

Az emberi mentalitás legalább száz évvel le van maradva. Az emberek fejében a bőség-szemlélet helyett a hiány-szemlélet uralkodik. És ez látszik az eredményeinken. Amelyek lehetnének sokkal jobbak is.

Mi magyarok a történelmünk során azt tanultuk meg, hogy vesztesek vagyunk, hogy nincs remény, nincs lehetőség. Mohács, 1848, Trianon, a II. világháború, 1956. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért gondolkodunk önmagunkról annyira negatívan. Még most is, a 21. század elején.

Ezen muszáj változtatni.

Ha jobb életet szeretnénk, akkor mindenképpen. Fel kell végre fogjuk, hogy sokkal értékesebbek vagyunk, mint elhittük magunkról. Túl kell lépnünk önmagunk korlátain, hogy megadjuk magunknak mindazt, amit szeretnénk.

Észre kell már végre vegyük magunkban az oroszlánt.

Visszatérve a munkához: a hozzáállásunk egy az egyben tükrözi az önmagunkról alkotott képet. Amit hiszünk magunkról, az önbeteljesítő jóslatként igazzá is válik. A társadalom dolgozó tömegei azt gondolják magukról, hogy mindössze annyira képesek, hogy pénzért cserébe megtegyék azt, amit tőlük a főnökük egy munkakörben elvár. A munkahelyen életüket egy munkaköri leírásra redukálják.

Pedig sokkal többre képesek vagyunk. Ha ezt a képességet felfedezzük magunkban és mozgósítjuk embertársaink javára, a jutalom sokkal több lesz, mint egy fizetés (amiért úgy kell néha kuncsorogni).

Hogyhogy van „munkaidő” és van „szabadság”? Ezek szerint, amikor nem vagyok szabadságon és naponta dolgozni járok, az azt jelenti, hogy nem vagyok szabad? Talán rab vagyok? Minek, vagy kinek vagyok a rabja? Ezek szerint az Élettel nem évi 365 szabadság-napot kaptam? Ha nem, akkor mit? Rabságot?

Azért van a szabadság és azért vannak pihenő-napok, hogy fel tudjunk töltődni, hogy regenerálódni tudjunk. Erre miért van szükség? Mert a munka lemerít. Lemeríti az érzelmi-lelki akkumulátorainkat.

Ennek pont fordítva kéne lennie. A munka kéne minket érzelmileg feltöltsön. Attól váljunk nagyon lelkessé. Munka után azt kéne érezzük, hogy aznap voltak sikerélményeink. Hogy milyen jó volt megtenni, amit megtettünk. Hogy milyen jó dolgokat vittünk véghez.

Ez pont a hozzáállásunk miatt nem történik. Rendben van, hogy fizikailag fáradtak vagyunk a nap végén, de, hogy érzelmileg-lelkileg is azok legyünk? Ez nincs rendben. Ez nagy baj a munkával. Az, hogy nem tesszük bele a szívünket, a lelkünket. Mert nem válogatunk elég jól sem a fejlődési, sem a munkalehetőségek terén. Még kevésbé a hozzáállásunk terén.

Egy üzleti rendezvényen volt szerencsém az Astra-Zeneca brit-svéd multinacionális gyógyszercég svéd ügyvezetője mellé ülni. Névjegykártyát cseréltünk és beszélgettünk – munkáról, vezetésről, emberi teljesítményről. És volt egy érdekes megjegyzése rólunk, magyarokról. Azt mondta, hogy ő úgy lát minket, hogy képzettek vagyunk, okosak, ügyesek és szorgosak, de mintha ezeket mi nem hinnénk el önmagunkról. Szerinte ezt a véleményét sok külföldi vállalatvezető osztja. És ez az ember főleg diplomás magyarokkal dolgozott együtt.

Ha ez így van, az annak a jele, hogy sok magyarnak (még multi cégnél jó fizetésért dolgozó magyar embernek is) nem elég erős az önértékelése. Nem értékeli önmagát elég sikerképesnek, ezért a megnyilvánulásait is ehhez a téves énképhez igazítja. És sajnos az énkép önbeteljesítő jóslat. Ez mindenkire igaz, mindentől függetlenül.

Fel kell már fogjuk végre, hogy milyen végtelenül értékesek vagyunk. Ehhez meg kell tanulnunk a valós potenciálunkban gondolkodni.

Gondolkozz el azon, hogy a munkába járással kapcsolatos érzéseid mit tükröznek? Azt, hogy az Élet csodálatos és örömteli? Vagy azt, hogy egy elviselni való teher?

Vajon miért kaptuk az Életet? Azért, hogy nyögvenyelősen kibírjuk valahogy (a napi nyolc vagy több órát)? Vagy azért, hogy élvezzük mindazokat a lehetőségeket, amelyek munka közben is itt vannak bennünk, csak nem vesszük észre őket?

A legtöbb ember munkával kapcsolatos hozzáállását a félelem vezérli. Félnek, hogy ha nem vállalnak valami munkát, nem lesz pénzük.

A munkával kapcsolatos félelmek közül néhány:

• elveszítem a munkahelyem,
• anyagi lecsúszás,
• mit gondol rólam a főnök és a kollégák,
• rám sóznak további munkát, amihez semmi kedvem,
• ha nem teljesítek jól, kirúghatnak,
• ha kimondom, hogy mit szeretnék, ki fognak nevetni,
• beteg a gyerek, de nem merek szabadnapot kérni, mert akkor félő, hogy…
• jó képet kell vágnom, amikor bosszús vagyok, mert ha nem, akkor…
• halálosan unalmas ez az értekezlet, de nincs mit tenni, végig kell ülni, mert ha nem, akkor … stb.

Pedig az Életet nem azért kaptuk, hogy időnk nagy részében félelemben éljünk.

Az Életet azért kaptuk, hogy élvezzük annak minden pillanatát.

Munka közben nem ez a tipikus. Az a tipikus, hogy félek nem megtenni bizonyos dolgokat. Félek, hogy másképp elveszítem a jutalmat. Ezért megteszem, még akkor is, ha nincs hozzá kedvem.

A kiemelkedő teljesítmény táptalaja nem a félelem, hanem az élvezet.

Ezért kívánatos ezekből a félelmekből idővel egyre többet leküzdeni. Kívánatos eljutnom oda, hogy már soha semmit ne félelemből tegyek, hanem a belső vágyaimtól hajtva.

Ehhez tudatos döntéseket kell hoznom minden olyan helyzetről, amelyben félelem által vezérelve cselekszem. El kell kezdenem cselekedni a félelem ellenére is.

Hangsúlyozom azt a szót, hogy tudatos.

Nemrégiben egy volt iskolatársammal találkoztam és beszélgettünk munkáról és karrierről is. Említette egyik volt évfolyamtársát, aki mérnöki végzettséggel többféle munkahely tapasztalata után rájött, hogy őt nagyon vonzzák a pénzügyek és pénzügyi szervezetekben akar dolgozni. Ez sikerült is neki, dolgozott biztosítónál, majd banknál és tudatos karrier-építésbe kezdett.

Olyannyira, hogy 41 évesen forintban kilenc számjegyű (!) éves fizetést kínált neki egy kereskedelmi bank Romániában, egy üzletág vezetéséért, vezérigazgató-helyettesi pozícióban. Amit a barátom hangsúlyozott, hogy az illető tudatosan építette a karrierjét. Nos, ez a különbség a tudatos cselekvés és a társadalmi kondicionálásból fakadó tudattalan cselekvés között. Egy-két nagyságrend a fizetésben.

Fenti példa nagyon jól mutatja azt, hogy ha pozitív elvárással készülsz arra, hogy teljesíteni tudjál egy adott helyzetben, akkor az a helyzet meg fog téged találni. Nem kell tudjad előre pontosan, hogy hogyan, mindössze annyit, hogy be fog következni.

„Amit sokan szerencsének hívnak, az nem más, mint a felkészültség és a lehetőség találkozása”.

– Anthony Robbins

Éppen ezért, ha saját vállalkozás indításáról álmodsz, dolgozz ki egy tervet arra, hogy előbb-utóbb el is indíthasd. Amíg oda jutsz, hogy elindíthatod, még sok víz le fog folyni a Dunán, de tervezés nélkül tuti, hogy nem fog menni. El kell kezdeni a tervezést, most.

Persze a fizetés nem minden. Fontos, hogy élvezd a munkádat és nap mint nap elégedetten menjél haza a munkából. Az is fontos, hogy értelmes munkát végezzél és a jól végzett értelmes munka tudata érzelmileg és lelkileg feltöltsön. Tragikus az a hozzáállás, hogy valaki erőből karriert épít (ő a „könyöklő típus”, aki azon igyekszik, hogy előre furakodjon és másokat akár le is nyomjon), majd kiég, mert rádöbben, hogy azt sem tudja, miért csinálja az egészet. A kiégés pont a munka értelmetlenségét és a lelki-érzelmi feltöltöttség hiányát jelzi.

Ezt hívjuk úgy, hogy mókuskerék. Angolul patkányverseny (rat race).

A patkányversennyel az a baj, hogy még ha nyersz is, még mindig csak egy patkány vagy.

Sok ember azért dolgozik nagyon sokat, mert ez szuper tudatalatti stratégia arra, hogy ne kelljen szembenéznie élete egyéb területein (pl. párkapcsolat) jelentkező problémákkal. A válaszra, hogy miért dolgozik valaki annyit, van egy szalonképes (mert kell a pénz, mert házat építek, stb.) és van egy igaz válasz (azért, mert ezzel elterelem a figyelmemet életemben meglévő olyan problémákról, amikkel képtelen vagyok szembesülni).

Egy hasonló, tudat alatti logika valamikor rám is igaz volt. Egy számomra fontos valakitől gyerekkoromban nem kaptam meg azt a figyelmet, amit szerettem volna és ami alanyi jogként minden gyereknek kijár. Ezért tudat alatt arra vágytam, hogy megmutassam, hogy én igenis megérdemlem az illető csodálatát és figyelmét. Ezért ki akartam tűnni. „Karriert” akartam.

Amikor erre rádöbbentem, már nem akartam többé „karriert”. Nem kellett többé a kívülről jövő csodálat és elismerés. Megelégedtem azzal, hogy a csodálatot és elismerést megadom én magamnak. És karrier helyett egyszerűen anyagi és nem anyagi bőségben akartam – és akarok ma is – élni. (Azóta naponta vállon veregetem magam és gratulálok magamnak sok mindenhez.)

Hozzáállás kérdése az egész. Az ÉLET úgy működik, hogy garancia semmire soha nincs, de a lehetőségek akkor nyílnak meg előttünk, ha teszünk is azért, hogy megnyíljanak. Lehetőségből sokkal több van, mint elhittük. Naponta ezer és ezer olyan lehetőség mellett elmegyünk, amely lehetőségek valami jobbat hozhatnának az életünkben, csak nem vagyunk felkészülve arra, hogy ezeket a lehetőségeket észrevegyük.

A munkával kapcsolatban azt kell eldönteni, hogy ki szolgál kit? Te a munkát vagy a munka téged?

Biztosítsd, hogy a munkádon keresztül folyamatosan közelítsél a valós potenciálod felé. Azt is, hogy folyamatosan haladj egy olyan életminőség felé, amit úgy neveznél, hogy álmaid élete.

Ne add fel. Tegyél érte. Készülj fel arra, hogy saját vállalkozást indítsál.

Többre vagy képes, mint elhitted magadról.

A A munka nem boldogít. Az, hogy önmagad egyediségét kifejezd és így értéket teremts mások számára, igen. bejegyzés először a Sikertervezés.hu jelent meg.