Te mennyire akarod a sikert?

Szerző: 2018. május 8. Egyéb

Valamikor réges-régen, a Távol-Keleten egy ifjú harcos egyszer felkereste a nagy hírű, idős Mestert, hogy tőle tanulhasson harcművészetet.

A Mester meghallgatta, hogy miért jött hozzá, majd megkérdezte:

– És mennyire gondolod komolyan, hogy olyan kiváló szeretnél lenni, mint én vagyok?

– Nagyon komolyan gondolom, Mester. Tőled akarok tanulni, mert te vagy a legjobb.

– Rendben, – mondta a Mester – holnap hajnalban napkeltekor legyél ugyanitt, akkor majd elmondom, mit tegyél.

Azzal elment.

A fiú alig tudott aludni, olyan izgatott volt. De másnap reggel, hajnalok hajnalán ott várta a Mestert, ahol megbeszélték. A Mester meg is érkezik, rövid üdvözlés után a botjával egy keresztet rajzol a porba, majd azt mondja:

– Állj ide fiam, erre a jelre. Állj mozdulatlanul, és meg ne mozdulj, amíg vissza nem jövök.

A fiú szót fogadott. Mozdulatlanul, étlen-szomjan állt egész nap, amíg a Mester vissza nem jött.

A nap rég lebukott a hegyek mögött és már sötét volt, amikor a Mester megjelent.

– Rendben van, fiam, mára végeztünk. Holnap legyél ugyanitt, ugyanabban az időben, mint ma reggel.

A fiú másnap is megjelent. Az öreg most is egy jelet rajzolt a porba a botjával, és megkérte a fiút, hogy álljon rajta egész nap mozdulatlanul, egy helyben, amíg ő vissza nem jön.

A fiú ezúttal is maradéktalanul teljesítette a feladatot. Egész nap ott állt, mozdulatlanul, étlen-szomjan, amíg a Mester vissza nem jött.

És másnap megint…és a következő nap megint…és így ment ez egy teljes éven át.

Minden nap kora hajnalban találkoztak.

A Mester egy keresztet rajzolt a porba.

A fiú ráállt, és mozdulatlanul várt késő estig, amikor a Mester visszajött.

Szélben, esőben, fagyban, tűző napon.

Egy teljes év után, a háromszázhatvanötödik nap végén a Mester azt mondta neki:

– Látom, fiam, tényleg komolyan gondolod, amit mondtál. Holnap kezdhetünk.

Cégvezetőként te mennyire akarod a sikert?

Milyen szintű a kitartásod?

Mekkora az elszántságod?

Mert a sikerhez le kell győznöd önmagad, az kétségtelen.

Napokon, hónapokon, sőt, éveken keresztül.

Milyen a jövőképed? Mennyire tisztán látod, hogy ténylegesen mit akarsz?

Megrekedni egy szinten nem opció.

Tovább kell lépni – gondolkodásban, szemléletben.

Fejlődni kell.

Emberismeret.

Önismeret.

Önuralom, önfegyelem.

Érzelmi intelligencia.

Önkorlátozó hiedelmek legyőzése.

Vezetés.

Csapatépítés.

Konfliktuskezelés.

Feladatok delegálása.

Emberek bátorítása, lelkesítése.

Visszajelzés.

Motiválás.

Vezetőként jó példát kell mutass az embereidnek.

Ne feledd: az eredményeid hosszú távon nem annak függvénye, hogy milyen a környezeted. Az eredményeid hosszú távon kizárólag annak függvénye, hogy te magad milyen vagy.

Kitartó? Bátor? Tudatos? Felelősséget vállaló? Elszánt?

És ha igen, akkor milyen mértékben?

Amilyen eredményekre vagy képes, csak olyan eredményekre számíthatsz.

Ha valami nem sikerül, ha nem úgy alakulnak az eredmények, ahogy azt szeretnéd, akkor az nem a környezeted – és nem mások – (beosztottaid, házastársad, pénzügyi helyzeted stb.), hanem saját magad miatt van.

Amilyen vagy, olyanok az eredményeid is. Hosszú távon mindenképpen.

Szeretnél jobb eredményeket, és minőségibb életet?

Akkor fejleszd vezetői képességeidet.

Tanulni könyvből nem elég. Fejlődni kell.

A fejlődésedet a legnagyobb mértékben egy coaching folyamatban tudod felgyorsítani.

Ha szeretnél többet megtudni, hogy hogyan működik, akkor kattints ide >>

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Te mit szólsz ehhez?

„Hú, Tamás, ennek tankönyvben a helye! Gratulálok!”

Vámos Robi
alapító, Táblácska

Cégvezetőként
hogyan győzz meg bárkit bármiről?

Sajátíts el Te is ingyenesen 5 azonnal használható technikát,
hogy soha többé ne maradj alul senkivel szemben!