fbpx Skip to main content

Pénz keresés úgy, hogy nem vagy ott – egy olvasómnak válaszolok

Szerző: 2016. március 12.április 19th, 2016Egyéb, Siker

Egy olvasóm írta (a leveléből engedélyével idézek):

“Érdekelnek az ilyen ‘önfejlesztéssel’ kapcsolatos dolgok, és kb. egy hete megtaláltam az ön oldalát.

Én még jelenleg tanuló vagyok, 19 éves, 2 hónap múlva végzek. Gépészettel foglalkozom/tanulom, de az utóbbi időben egyre jobban érzem azt, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni.

Az indokom a következő: ebben a szakmában fix bérezés van , vagy pedig teljesítmény alapú. A munkával nincs problémám , annál inkább azzal, hogy ha teljesítmény alapún kezdenék el dolgozni, csak akkor keresek pénzt, de akkor is elérnék bizonyos szintet amitől nem lehet többet keresni. Mivel az idő fontos számomra, nem szeretnék 12-14 órákat dolgozni.

Tele vagyok tervekkel , és reményekkel a jövőm illetően, vannak terveim, de azok megvalósításához kell egy bizonyos kezdőtőke. Ön mit javasolna számomra, mit tenne a helyemben? Bármilyen munkára vevő vagyok, amivel akkor is pénzt lehet keresni, ha éppen én nem vagyok ott, és nem kell hozzá viszonylag nagy kezdőtőke?”

Ezt válaszoltam:

“Kedves G.!

Köszönöm, hogy írtál.

Cégalapítás NEM a tőkével kezdődik.

‘Tőkéből nincs hiány. Jövőképből van.’ – Sam Walton (a Wal-Mart alapítója)

Előbb legyen:
1. Küldetés – mit? és miért? fogok csinálni?
2. Jövőkép – hová, milyenné akarok válni? (én, és a szervezet, amit építek)
3. Értékrend – milyen elvek/szabályok mentén fogok döntéseket hozni?
4. Stratégia – a jövőkép megvalósításának magas szintű hogyan-ja
5. Terv – a pénz csak itt kerül először képbe!

Amíg 1, 2, 3 és 4 nincs tisztázva, addig nincs miért tőkéről beszélni. Utána már igen.

Nagyon jó gondolat, hogy fizikai jelenlét nélkül keress pénzt.

Ennek elsődleges módja az, hogy egy küldetés teljesítésére vállalkozást indítasz, és VEZETŐVÉ válsz, így MÁSOK végzik a munkát a te irányításod alatt, így előbb-utóbb ki tudsz vonulni a vállalkozás operatív vezetéséből.

De minden helyzetben, ahol vezető vagy, előbb-utóbb ÁTADOD a stafétabotot a követőidnek, így már nélküled is jól mehetnek a dolgok. Az a jó vezető, akinek NEM KELL JELEN lennie és mégis megtörténnek a dolgok. Ehhez nyilvánvalóan fel kell építeni a követőknek azt a táborát, akik leveszik a vezető válláról a munkát.

Tehát: VÁLJ VEZETŐVÉ.

Remélem, tudtam segíteni.”

Az ő válasza:

“A levelét elolvastam , és zavartan álltam a benne írt dolgok kapcsán. A kérdésem ugye az volt, hogy mit kellene tennem , hogy akkor is pénzt tudjak keresni, ha nem vagyok jelen.

A kapott választ elolvastam , és pár napig gondolkoztam rajta. Az eddigi gondosan kidolgozott terveim egyszer csak rombadőltek. Elkezdtem azon gondolkozni , hogy tényleg jó irányba haladok-e.

A mai napon , mint egy “izzó” bevillant egy gondolat. Az eddigi terveimet barátaimmal dolgoztuk ki, más szóval arra jöttem rá, hogy elnyomtam a saját vágyaimat. Rengeteg könyven rágtam már át magam, de még mindig nem jöttem rá “miért nem éreztem magam boldognak a jövőmmel kapcsolatban”. Hiába tudtam elképzelni mi fog ránk várni, belegondolni abba a rengeteg pénzbe, ami ránk várt volna, ha a terveinket követjük.

A válasza valamit elindított bennem, átrendeződött az értékrendem , most már tudom mit kell tennem. A saját életem, vágyaim fogom követni.

Köszönöm a bizalmát , és válaszát.

‘Egyetlen levéllel megváltozott egy ember élete’.

Köszönettel: G.”

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Join the discussion 1 hozzászólás

  • Éva szerint:

    Egyem meg a szívit! Milyen kis ügyes 19 évesen. S milyen jó hogy most talált rá Tamásra, és nem 25 év múlva, 77 kudarc után. Ez a jó az internetben!

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .