fbpx Skip to main content

Boér úr…Ahogy kéri, Boér úr…Igenis, Boér úr!

Szerző: 2017. január 11.Érzelmi intelligencia, Siker

Milyen szavakat használj, amikor másokkal párbeszédet folytatsz?

A kérdés különös fontossággal bír olyankor, amikor valakit meg szeretnél győzni valamiről, vagy amikor a kapcsolatot tudatosan építeni akarod. Értékesítési helyzetben meg pláne.

Személyes élményemet osztom meg alább:

Amikor a Podmaniczky utcai irodát kibéreltem, tudtam, hogy a tréningterem ablakait – mivel egy közepesen forgalmas (ezért zajos) utcára néznek – zaj és por ellen egyaránt szigeteltetni akarom. A tulajdonos ajánlott valakit, aki ezt meg tudja csinálni, fel is hívtam az illetőt, és megbeszéltük az időpontot, hogy felmérje a munkát.

A megbeszélt időpontban eljött, felmérte, ajánlatát elfogadtam, majd nagyon pontosan, kedvesen, kitűnő szolgáltatást nyújtva (úgy, hogy négy év távlatában még ma is jól emlékszem rá!) elvégezte a munkát, melynek ellenértékét örömmel fizettem ki.

Amivel viszont ez az úriember kitűnt a többi szolgáltató közül az, hogy minden második vagy harmadik mondatába befűzte ….a nevemet.

“Ott leszünk, Boér úr!”

“Azt javaslom Önnek Boér úr, hogy…”

“Természetesen, Boér úr, ahogy Ön szeretné!”

“Kedves Boér úr,…”.

“A viszontlátásra, Boér úr!”

Boér úr így, Boér úr úgy – mit gondolsz, hogy éreztem magam?

Én voltam a KIRÁLY! Vagy a CSÁSZÁR! Ez az ember minden második mondatával éreztette velem, hogy:

  • én neki nagyon fontos vagyok
  • ő értem van, és képviseli az érdekeimet
  • nagyon tisztel,
  • figyel rám, törődik velem
  • ezért maximálisan megbízhatom benne.

A benyomás, amit tett rám? Mint említettem, olyan volt, hogy…nos, szerinted ezeket miért írtam le?

Bárkivel is folytatsz bármilyen párbeszédet, használd többször is az illető nevét!

Köszöntsd úgy, hogy a nevét is kimondod hangosan, fűzd bele a nevét a mondandódba, színesítsd mondataidat azzal, hogy a nevét is belefoglalod!

Sajnos kultúránkból erősen hiányzik az emberi kapcsolatok értékének tudata, és az, hogy kapcsolatainkat – más emberekkel való viszonyunkat – építeni, fejleszteni ÉRDEMES.

(Kérdés: VAN olyan kapcsolatod, amit nem akarsz építeni? Ilyen kapcsolatokat is fenntartasz – még?)

A címsorban szereplő kérdés nagy hangsúllyal bír az értékesítésben, és az ügyfélszolgálatban is. Több szó és kifejezés van, ami segíti a párbeszéd bonyolítását, ami közelebb hoz téged a másik emberhez, és ami megkönnyíti, hogy meggyőzhesd a másik felet valamiről. Ezek között messze kiemelkedik az ő neve, ezért kezdd el használni!

Gyakorlat

Most nézz előre a naptáradba, és gondold át, kivel és mikor fogsz találkozni legközelebb. Döntsd el, hogy a beszélgetésetekbe többször is belefoglalod a nevét, tisztán, és érthetően!

Majd figyeld meg a hatását.

Sok sikert!

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Join the discussion 2 hozzászólás

  • Magyar Judit szerint:

    Én is úgy gondolom, hogy fontos a partner nevének belefoglalása a mondandónkba. Viszont azt tapasztaltam, hogy a szolgáltatók a nők megszólításával nem tudnak mit kezdeni, és nekem is gondot okoz, hogy a nőket hogyan szólítsam meg, pedig jómagam is nő vagyok.
    Nekem nagyon furcsa lenne, ha így szólítanának: Magyar Asszony! Akkor inkább Judit Asszony, de a szolgáltató nem szokta keresztnevén szólítani az ügyfeleit. A Hölgyem megszólítást nagyon személytelennek érzem, és azt hiszem, a szolgáltatók is csak jobb híján használják ezt a formát.
    Kedves Tamás! Te hogyan szoktad megszólítani az először látott nőket, akik valószínűleg az ügyfeleid lesznek?

    • Boér Tamás szerint:

      Kedves Judit!

      Így.

      Tehát: “Kedves [keresztnév]!”

      Szerintem ez egyszerűen tisztelettel teljes, valamennyire közvetlen (nem túl formális), és benne van a neve is.
      Eddig még soha nem tapasztaltam, hogy ezzel bárki is ellenkezett volna 🙂

      Ha nem tudom a keresztnevét, akkor marad a “Hölgyem”, ami szerintem még mindig udvarias és kedves megszólítás.

      Nálam amúgy minden kapcsolat személyes, azaz a Szolgáltató én magam vagyok,
      talán nekem ezért is könnyebb a nők keresztnevét használni megszólításra.

      Az “úr” férfiaknál formálisabb, és ilyenkor a vezetéknevet használjuk.
      Amint írtad, nőknél az “Asszony” kissé körülményes (szerintem is).

      Nem állítom, hogy tökéletesen, és minden helyzetre egyértelműen
      alkalmazható, de én így csinálom.

      Üdvözlettel:

      Tamás

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .