Na, ezért érdemes élni! Visszajelzést (értékelést) írt – nem rövidet, hanem nagyon tartalmasat, sőt, hosszút (és ennek nagyon örültem!) – a 2017. január 6-7-8-án megtartott konzultatív értékesítési tréning egyik résztvevője.
Teljesen átélem az ő helyzetét, mert én is tudom milyen az, amikor meghaladod önmagadat.
Engedélyével szóról szóra idézem a levelét:
“Kedves Tamás!
A konzultatív értékesítési tréning értékelő lapját csatoltan küldöm.
Véleményemet a tréningről az alábbiakban szeretném megosztani.
Még a tréning előtti napokban egy blogon jártam, és egy történetet olvastam, amely az alábbi:
Egy 63 éves hölgy felemelte egy terepjáró autó hátsó felét, hogy kiszabadítsa az unokája karját, ami a kocsi alá szorult. Az eset hatalmas sajtóvisszhangot kapott. A hölgy azonban nem akart megszólalni az ügyben.
Végül az író bírta szóra a hölgyet, aki vonakodva elárulta neki, miért esik nehezére, hogy a történtekről beszéljen.
“Nem szívesen emlékszem vissza az esetre, mert az megingatta a hitemet a saját képességeimmel és lehetőségeimmel kapcsolatban. Ha úgy is képes voltam felemelni egy autót, hogy közben azt hittem, ez számomra lehetetlen, akkor mit gondoljak az életemről? Hogy elpocsékoltam?”
Az író meggyőzte a hölgyet, hogy sosem késő belevágni abba, amit mindig is szeretett volna kipróbálni. Hamarosan kiderült, hogy a hölgyet a geológia érdekli, ám annak idején a családjának nem volt rá pénze, hogy mindkét gyermekét taníttassa, így végül csak a bátyja ment egyetemre.
A hölgy 63 évesen ült be ismét az iskolapadba, 68 évesen diplomázott geológusként. Élete hátralévő részében egy helyi főiskolán tanított.
Az értékesítési tréning vége felé nagyon megerősödött bennem az a gondolat, hogy talán sokkal több van bennem, mint hinném, de nem próbálkoztam igazán azt a plusz erőfeszítést beletenni a céljaim elérésébe, amit kellett volna?
A másik történet, amelyet szintén a tréning előtti időszakban láttam az interneten, és a történet tanulsága erős érzelmeket váltott ki bennem, amely a tréning vége felé egyre erősödött.
A történet Nick Vujicicról szól, egy Ausztrál fiatalemberről, aki kéz és láb nélkül született, és a boldogság nagyköveteként járja a világot, hogy motiválja az embereket.
A tolmács, aki tréner és magyarországi körútján elkísérte elmondta, hogy Nick előadásaiból azt érezte, hogy ez az ember a világ legboldogabb embere. Ugyanakkor, amikor elmentek ebédelni, vagy amikor felesége kereste telefonon, segítségre szorult. Azt érezte, hogy ez az ember a világ legkiszolgáltatottabb embere. A tréner megkérdezte, hogy lehet az, hogy valaki a világ legboldogabb ugyanakkor legkiszolgáltatottabb embere?
Nick a következőket válaszolta:
‘Nézd vannak bizonyos dolgok, amikkel nem rendelkezem. Nincs kezem és lábam. Zongorázni nem fogok tudni. És van egy másik dolog, amivel szintén nem rendelkezem: nekem nincsenek kifogásaim. Megkeresem az életben a lehetőségeimet, erősségeimet, és annak mentén cselekszem. Azért váltam előadóvá, mert tudtam, hogy ahhoz nem kell más, csak száj és fej. Nekem az életcélom, hogy motiváljam az embereket. Van olyan év, amikor évente 200 napot úton vagyok, és motiválom az embereket. Mikor gyerek voltam, Istenhez imádkoztam csodáért, hogy adjon Nekem kezeket és lábakat, de nem történt meg a csoda. Ekkor úgy döntöttem, hogy Én leszek a csoda. Én adok erőt az embereknek azzal, hogy motiválom Őket.’
Az értékesítési tréning vége felé nagyon erős érzelemmel jött elő bennem a következő gondolat:
‘Elég volt a kifogásokból! Vállalj 100%-os felelősséget az életedért, családodért!’
A következő gondolat ahhoz kapcsolódik, hogy a tréning során a szerep játékok alkalmával hangsúlyoztad, hogy bátran mutassuk ki az érzelmeinket. Ekkor jutott eszembe Brené Brown ‘Bátraké a boldogság’ című könyve. A könyv azzal foglalkozik, hogyan változtatja meg életünket, érzelmeinket kapcsolatainkat, ha felvállaljuk, hogy sebezhetőek vagyunk. Nekem nagy dolog volt a tréningen, hogy ezeket az érzelmeket felvállaltam.
A fenti gondolatok még most is nagyon erős érzelmi hatással vannak rám. Szeretném ezt a hullámot meglovagolni, de félek attól, hogy ez csökkenni fog.
Nagyon jól felépített, gyakorlatias tréninget kaptam. A sok gyakorlás, szerepjáték önbizalmat adott.
Megértettem azt a gondolatot amely a Zorba című film alap gondolata:
”Táncolni kell Uram! A zene majd csak megjön valahonnan!”
A nyilvános szerepléssel kapcsolatos korlátaim leomlottak.
Amit ígértél betartottad, lendületet kaptam az előttem álló feladatokhoz.
Köszönöm a sok visszajelzést a Tőled és a tanfolyam többi résztvevőjétől, ami építő volt számomra.
Hiteles voltál Tamás, minden tekintetben.
Szívesen ajánlom tanfolyamodat ismerőseimnek, kollégáimnak.
Köszönöm a még felajánlott két konzultációs lehetőséget, amelyet igénybe fogok venni.
Üdvözlettel:
M. Zoltán“
