Az érzelmi fejlődés folyamata

Szerző: 2018. augusztus 11. Érzelmi intelligencia, Vezetés

Hasonló a tőzsdei árfolyamok emelkedő trendjéhez

Ferdén emelkedő, egyre magasabb hullámhegyek és egyre sekélyebb hullámvölgyek sorozatáról van szó.

Képzelj el egy negatív érzést, amit időnként érzel. Ezt az alábbi ábrán a görbének a kiinduló pontja jelenti (bal alsó sarok).

Ha ezt az érzést nem hárítod, hanem

  • hagyod, hogy legyen,
  • tudatosítod,
  • nevén nevezed,
  • elgondolkodol rajta, mi lehet az oka ennek az érzésnek,
  • feltárod a forrását,
  • megoldod a forrásnál talált lényegi problémát,
  • technikákat próbálsz ki annak érdekében, hogy az érzést akaratlagosan el tudd mulasztani,
  • és dolgozol magadon, hogy egyre inkább uralni tudd ezt az érzést,

akkor azt fogod tapasztalni, hogy egy következő alkalommal, amikor valami újból kiváltja benned ezt a negatív érzést, az érzés már nem lesz annyira erős, mint korábban volt.

Ha a következő legelső alkalommal még nem is érzed a változást, több alkalom után már mérget vehetsz rá, hogy érezni fogod.

Azaz a következő “hullámvölgy” már nem lesz olyan mély, mint az előző volt. És a folyamattal jár egy “ajándék” is: a következő hullámhegy magasabban fog csúcsosodni, mint az előző!

Tehát, a negatív érzelmek felszabadítása – és semlegesítése – automatikusan magával vonja a pozitív érzések felszabadítását, és megerősítését is.

Minél több negatív érzést tanulsz meg kezelni, uralmad alá vonni, és irányítani, annál több, és intenzívebb pozitív érzést leszel képes átélni.

De ehhez az kell, hogy a negatív érzést ne nyomd el magadban, ne fojtsd el, hanem engedd, hogy létezzen, majd folyamatosan, és tudatosan dolgozz rajta, hogy egyre inkább átvedd fölötte az irányítást.

Mennyi ideig tarthat egy többször visszatérő negatív érzést semlegesíteni?

Attól függ, mi a forrása ennek az érzésnek.

Egyes, nem túl erős, és nem túl mélyen gyökerező negatív érzéseket coachingban használatos technikákkal, illetve a coaching folyamat során elért sikerélmények pozitív érzéseivel lehet semlegesíteni.

Mélyebben gyökerező negatív érzések elmulasztásához már terápia lehet a jó megoldás.

Coaching és terápia között az egyik lényeges különbség, hogy míg a terápia foglalkozik a múltaddal is, és feltárja az okokat, addig a coaching elsődlegesen arra fókuszál, hogy hogyan juss el onnan, ahol éppen vagy oda, ahová el szeretnél jutni – függetlenül a múltadtól.

Bármi is a megoldás, a lényeg, hogy az érzelmi skálán egyre följebb lépj, egyre több érzelmi kompetenciát kifejlessz magadban, és egyre jobban képes legyél másokat vezetni.

Az érzelmeiden való “dolgozás” tudod, miért hasznos?

Azért, mert az eredménye az lesz, hogy egyre több helyzetben egyre többször fogod magad jól érezni – még olyan helyzetekben is, amelyekből korábban menekültél.

Amikor pedig jól érzed magad a bőrödben, olyankor

  • a világot nem csak szépnek, de tökéletesnek is tudod érezni,
  • nagy lendülettel tudsz dolgozni,
  • a legpozitívabb hatást vagy képes gyakorolni másokra, és
  • olyankor tudod a vezetői képességeidet is “csúcsra járatni”.

Ennek megfelelően az eredmények is sokkal könnyebben fognak “jönni” a cégedben, mint egyébként.

Ha szeretnéd fejleszteni érzelmi intelligenciádat, és ezen keresztül a vezetői képességeidet, akkor vegyél részt a következő, vezetőknek szóló Érzelmi Intelligencia Tréningemen! >>

Tetszett? Oszd meg a megfelelő gombra kattintva!

Te mit szólsz ehhez?

„Hú, Tamás, ennek tankönyvben a helye! Gratulálok!”

Vámos Robi
alapító, Táblácska

Cégvezetőként
hogyan győzz meg bárkit bármiről?

Sajátíts el Te is ingyenesen 5 azonnal használható technikát,
hogy soha többé ne maradj alul senkivel szemben!